14.-15. Fejezet

 

Tizennegyedik fejezet

 

Mena

 

Fordította: Sweety

 

Valami megváltozott Kalenben. Amikor reggel nála ébredtem, új fényt vettem észre a szemében. Nem tudtam, mi okozta a változást. Ezt nem is bántam, mivel túlságosan is élveztem. Kivéve, amikor kimentem a kávéval, és rám ugatott. De amikor elmagyaráztam a hiányos ruhahelyzetemet megnyugodott, és a csillogás visszatért a szemébe.

Napsugár.

Már kétszer is így nevezett.

Napsugárnak.

Minden alkalommal különlegesnek éreztem magam. A szívem meglódult, a csiklóm bizsergett, az arcom pedig felhevült. Még akkor is, amikor kegyetlen és gonosz volt, a testem mindig reagált Kalenre. Felemésztette az elmémet. Bármit is csináltam – mosás, takarítás, rendrakás, vagy játék Kodával – Kalen járt a fejemben. A mosolya. A szeme. A hangja.

Ó, Istenem! Hogy fogom túlélni, hogy ilyen közel vagyok hozzá?

Motorzúgás  hangja keltette fel a figyelmemet. Felkaptam Kodát, az ablakhoz mentünk, amikor egy nagy teherautó parkolt a ház elé. Kalen odasétált, és üdvözölte a sofőrt, amikor kiszállt.

A teherautóra mutatva mondtam Kodának: – Teherautó. Brumm, brumm. Teherautó. – Aztán úgy tettem, mintha kormányoznék egy autót a göröngyös úton, közben Kodát fel-le ugráltattam a karjaimban. Nagyon tetszett neki.

Elakadt a lélegzetem, amikor megláttam, mit pakolnak ki a teherautóból. Egy ágy volt. Aztán egy kanapé. Aztán néhány komód. Egy tévé, meg hozzá az állvány, és egy dohányzóasztal.

Kiléptem a bejárati ajtón, és Kalenhez mentem. Éppen a dohányzóasztalt cipelték, amikor meglátott, és megállt.

A füléhez hajolva súgtam: – Mit csinálsz?

– Hogy érted ezt Napsugár?

A férfi az asztal másik végénél, azt hiszem, Beast, próbált máshová nézni, amit értékeltem. – Én-én nem engedhetem meg magamnak ezeket a dolgokat, Kalen!

– Mondtam, hogy neked kell kifizetned?

Lehajtottam a fejem. Ennyire nem lehetett kedves. Nem tehette ezt csak azért, mert jó házvezetőnő és dajka voltam... viszont jó szakács voltam, és a Brooks fiúk imádtak enni.

– Apa! – kiáltott fel Koda. Elakadt a lélegzetem, amikor Kalen a karjaimban fekvő fiához hajolt, és megcsókolta. Nem húzódott vissza. Ehelyett az arcomhoz hajolva mondta: – Egy szót se erről a szarról, Mena! Csak menj be, és készíts nekünk ebédet! – Aztán felegyenesedett, megigazította a dohányzóasztalt, és egy állemeléssel jelzett a motoros testvérének. Nyilván ez azt jelentette, hogy gyerünk, mert Beast elindult.

Néztem, ahogy cipekednek, és tudtam, hogy nem kellene Kalen testét bámulnom. Fitt volt, nagyon formás, és ahogy megfeszültek az izmai a hátán, a karján és a fenekén, ez az, amit egész nap képes lennék nézegetni.

Talán, ha még mindig egy pöcs lenne velem, akkor az agyam és a testem nem lenne a megszállottja, mert nem szabadna így éreznie egy alkalmazottnak a főnöke iránt.

Ahelyett, hogy ott álltam volna, mint egy idióta, inkább visszamentem a küzdő Kodával. A nagyfiúkkal akart lenni, meg az apukájával. Meglátott más férfiakat, és úgy gondolta, hogy ott a helye. Szegény kis szörnyeteg nem tudta, hogy nem játszhat a nagyfiúkkal, amíg azok a nehéz munkát végzik.

Ebédre egy egész hadseregnek való pizzát csináltam. Bár biztos voltam benne, hogy a motorosok az utolsó morzsáig megeszik. A tekintetem állandóan a fészer felé kalandozott. A férfiak ott tettek-vettek. Mégis, abban reménykedve, hogy meglátom Kalent, főzés közben kifelé bámultam.

Miután az összes pizza elkészült, kiszóltam: – Ebédidő! – Aztán visszamentem, hogy szedjek Koda tányérjára, mielőtt az egész eltűnik. Ideges lettem, amikor hallottam, hogy nyílik az ajtó, és befelé dübörögnek a férfiak. Koda etetőszéke előtt ültem, és mosolyogva üdvözöltem mindenkit.

– Jól néz ki, bébi – mondta könnyed vigyorral, aki korábban segített a tálcával.

– Köszi! Nem tudtam, hogy mit szerettek, remélem, találtok olyat, amit szívesen megennétek.

– Mi szinte bármit megennénk, Napsugaram. – Kalen rám kacsintott. – Kicsim, ő ott Knife, Muff, Dallas és Beast.

Muff tisztelgett, Beast megemelte az állát, Dallas pedig bólintott.

– Üdv mindenkinek! Köszönöm, hogy eljöttetek segíteni! Remélem, senkit sem zavartunk.

– Hogyhogy beköltözöl, drágám? – kérdezte Muff.

– Hm. – Az idegességtől és a zavarodottságtól forgott a gyomrom.

– Két lakás között van – mondta Kalen, mielőtt a szájába nyomott egy darab pizzát. Találkoztam a tekintetével, és hálásan rámosolyogtam, amiért nem árult el.

– Kár, hogy nem Caroline Springsben élsz. Lakhatnál a házamban és az ágyamban – jelentette ki Knife. Az arcom pillanatok alatt lángolni kezdett, még a nyakam is elvörösödött.

– Knife! – szólt rá Kalen durva hangon.

– Ha állandóan így főzne, hozzám is jöhetne – morogta Dallas, majd egy újabb szeletet vett a gyorsan fogyó pizzából.

– Még ha nem is tudna főzni, de minden nap így nézne ki, akkor hozzám is jöhetne – mondta Muff. A hűvös kezeimmel eltakartam az arcom. Koda, miután végzett az étellel, elkezdett fecsegni, és a teherautójával játszott.

Az egyetlen, aki nem szólalt meg, az Beast volt. Bár amikor ránéztem, rám kacsintott. Gyorsan elfordultam, mire mindenki kuncogni kezdett.

Mindenki, kivéve Kalent, aki keserűen mondta: – Jézusom, tesók!

Kinyílt a bejárati ajtó, és Judy kiáltott: – Itt vagyok. – Megkönnyebbülten felsóhajtottam. A konyhába lépve elmosolyodott, és mindenkit üdvözölt. Aztán elindult az egyetlen menekülőhelyem felé. Kivette Kodát az etetőszékből, és gügyögni kezdett neki. – Mennyi idő, amíg befejezed? – nézett kérdőn a fiára.

– Körülbelül még egy óra.

– Király! – Rám nézett, és azt mondta: – Imádni fogod. A legjobb érzés a világon.

Zavartan, halkan kérdeztem: – Micsoda?

– Még nem mondtam el neki, anya.

– Mit nem mondtál el? – kérdeztem felállva.

– Kirándulunk egyet a testvéreimmel. A motorom hátulján fogsz ülni.

– Tessék? – suttogtam.

Kalen elvigyorodott, és a szemét forgatva mondta: – Te. A motorom hátulján, egy óra múlva.

Megdöbbenésemben meg sem tudtam szólalni. Kalen el akart vinni egy körre a motorján. A testvéreivel együtt fogunk motorozni. Vajon Kalen tisztában volt vele, hogy belé kell kapaszkodnom, nehogy szétloccsanjon az agyam az úton?

Átkarolni Kalent.

Megölelni Kalent.

Ó. Édes. Istenem!

Remegő kezeimet ökölbe szorítottam. A szemem lesütöttem, és a forróság ismét elöntötte az arcomat. Hűha, úgy tűnt, nem tudtam kordában tartani a pirulásomat a motorosok előtt. Plusz még akkor is elvörösödtem, amikor Kalen jutott az eszembe.

– Napsugár?

Felnézve motyogtam: – Hmm?

– Benne vagy?

– Benne van – jelentette ki Judy. – Most menj és intézz el mindent, hogy indulhassatok!

Kalen olyan pillantást vetett rám, amit nem értettem, aztán követte a többi testvérét.

Amint becsukódott az oldalajtó, Judy felé fordultam. Nevetve az arckifejezésemen, oldalra húzott, és megkérdezte: – Miért aggódsz ennyire?

– Kalen vajon tudja, hogy még sosem ültem motoron? – Hogy át kell majd ölelnem?

– Ezt mindannyian láttuk. Kicsit zöldnek tűnsz a szád körül. – Nevetett. – Ne aggódj! Ő egy briliáns motoros. Mindannyian azok. – Mosolygott. – Ó, egyébként van a kocsiban néhány ruhám, amit már nem tudok felvenni. Szerintem neked tökéletesek lennének. Van köztük pár farmer is. Miért nem mész ki értük, amíg én az unokámmal játszom.

Felszegett állal kérdeztem: – Kalen elmondta neked, hogy milyen kevés ruhám van?

A vigyora elárulta, hogy igen, bár azt válaszolta: – Nem, miért tenne ilyet? Csak egy kis szanálást tartottam, mielőtt elutazom.

Morgolódva indultam Judy kocsijához, és felkaptam a csomagokat a hátsó ülésről. Tényleg nem kellett volna panaszkodnom. Aranyos volt, hogy felhívta az anyját.

Valójában nagyon aranyos.

Ahogy a fürdőszobában átöltöztem egy farmerbe, mosolyogtam. Egy buta mosoly volt az arcomon. A gyomrom bukfencet vetett, és megszédültem. Kalen motorján fogok ülni... Alig vártam. Valójában kiugrándoztam a folyosóra a fürdőszobából.

– Tökéletesen illenek rád – jegyezte meg Judy, amikor megálltam a nappaliban.

– Megyek, kitakarítom a konyhát, amíg várok. Koda rendben van?

Gúnyolódva válaszolt. – Persze.

Kiderült, hogy másfél óra is eltelt, mire a fiúk visszatértek. Judy Koda szobájában volt, és épp lefektette szundikálni. Felpattantam a kanapéról, és összekulcsoltam a kezem magam előtt.

Kalen lépett be elsőként a nappaliba, én pedig elfojtottam egy szisszenést. Jóképű volt, a maga durva motoros kinézetével, a mellényében. A tekintete végigsiklott rajtam, aztán bólintott, és rám kacsintott. Azok a kacsintások az őrületbe kergették az alsófelemet.

– Készen állsz?

– Igen – mosolyodtam el. – Bár be kell vallanom, hogy egy kicsit ideges vagyok. Még sosem ültem motoron. – Vagy még nem volt a derekadon a kezem, és nem simultam hozzád szorosan.

– Szűz vagy – nevetett Knife. – Ember, hadd üljön mögém! Nekem kellene betörnöm.

Knife tarkóján csattan Kalen ütése, ami visszhangzott a szobában. – Kurvára elég volt! – Az ajtó felé biccentett. A testvérek, megértve minden mozdulatot, morgást vagy állemelést, kivonultak a házból. Kalen visszanézett rám, és így szólt: – Néha faszok tudnak lenni, de ne hagyd, hogy rád szálljanak!

A fejemet rázva mondtam: – Nem fogom.

– Jó – mondta, majd kiment a konyhába valamiért, és egy bukósisakkal tért vissza. – Nekem most nincs tartalékom. Használhatod az enyémet.

Neki most nincs tartalék sisakja.

Most éppen nincs.

Ez azt jelentette, hogy nekem is fog szerezni egyet?

Mi folyik itt?

– De mi lesz veled? Neked is biztonságban kell lenned.

Elmosolyodott, és előhúzott a farzsebéből valamit. A feje tetejére kötötte. Ez egy kendő volt, és elképesztően jól nézett ki benne.

Milyen érzés lenne a szakálla a testemen?

Ó, Istenem! Honnan jutott ez most az eszembe?

– Készen állsz?

– Igen – válaszoltam zihálva.

Még mindig a szakálla érzésére gondolva figyeltem, ahogy megrándult az ajka, ami jól látszott a szépen ápolt szakállából. Lehajtott fejjel mély levegőt vettem. Fogalmam sem volt, hogyan fogom túlélni, hogy hozzá préselődve ne váljak egy ragacsos tócsává.

Elindult az ajtó felé, én pedig csendben követtem. A nap még ragyogóan sütött. Semmilyen sötét felhő nem tarkította az eget. A testvérei már a nyeregben ültek és ránk vártak. Kalen megállt a motorja mellett, és átlendítette rajta a lábát.

– Fel kell venned előbb a sisakot, Napsugaram. – Mosolygott. Babráltam, és a fejemre tettem. Megpróbáltam meghúzni a pántokat, de nem sikerült. Ezeken rohadt gyerekzár volt? Vagy külön tanfolyam kellett hozzá? Kalen kuncogva szólt: – Gyere ide, te nőszemély! – Odaléptem hozzá. Meleg keze a pántokért nyúlt, és számomra túl hamar bekapcsolta. – Dobd át a lábad a nyereg felett, és csússz felém, Mena!

– Um, oké. – Bólintottam, mégis dermedten álltam. Nem voltam benne biztos, hogy készen állok a motorozásra.

Nem dönthettem, mert hirtelen egy nagy test jelent meg mögöttem, Dallas. Meglepetésemben felnyikkantam, amikor felkapott, és egyenesen Kalen mögé ültetett. Aztán, legnagyobb zavaromra, megfogta a fenekemet, és előre lökött, így az ágyékom Kalen fenekéhez nyomódott, a mellkasom pedig a hátához. Ráadásként megfogta a karomat, és Kalen dereka köré fonta. Gyorsan Kalen bőrmellényéhez szorítottam őket.

– Kész. Most pedig motorozzunk! – ugatott Dallas.

Mindenki, még Kalen is, hátravetett fejjel nevetett. Természetesen én csak Kalenre figyeltem. Amikor megnyugodott, átnézett a válla fölött, és megkérdezte: – Jól vagy?

– Meg sem merek mozdulni, nehogy Dallas visszajöjjön, és átrendezzen.

Felkacagott. – Akkor jól vagy. – Feltette a tükrös napszemüvegét, és berúgta a motorját.

Judynak igaza volt. Rohadtul élveztem a motorozást. Nem csak azt szerettem, hogy Kalen közvetlen közelében voltam. Azt is, hogy körülvettek a testvérei, és biztonságban éreztem magam velük. A szelet, az illatokat és a hangokat. Mindent együtt.

Az egyórás motorozás után gyorsan megittunk egy kávét a városban, mielőtt Kalen testvérei visszamentek Caroline Springsbe. Mivel teljesen el voltam varázsolva, mindannyiukat megöleltem és megköszöntem nekik, hogy eljöttek segíteni. Bár ettől Dallas és Beast igazán szenvedtek. Knife még a fenekemet is megtapogatta, amíg el nem csaptam a kezét, dühösen meredve rá. De csak ugratott, semmi más.

Nem akartam, hogy véget érjen a délután, de túlságosan is hamar már a ház előtt álltunk. Lekászálódtam, és amíg én levettem a sisakomat, Kalen már le is ugrott, és átadtam a sisakot neki. Ő a mögötte lévő ülésre tette.

– Akarod látni a szobádat?

Mosolyogva, izgatottan mondtam: – Igen, kérlek! De, Judy nem bánja, ha egy kicsit tovább maradunk?

Felhorkant. – Nem.

Átsétáltunk a gyepen. Kicsit lemaradtam, mert a lábaim kicsit kocsonyásak voltak. Nem voltam hozzászokva, hogy egy Harley-n üljek. Kalen már kinyitotta az ajtót, és belépett, mire odaértem.

Zihálva a mellkasomhoz kaptam a kezem. Aztán az egyik kezemmel eltakartam a szám, mert az alsó ajkam remegni kezdett. Könnyek gyűltek a szemembe, és a szívem őrült, izgatott ütemben vert.

Csodálatos volt.

Nem csodálatos.

Gyönyörű és különleges.

Kalen ezt értem tette. Az, hogy valaki ennyire önzetlen, többet jelentett, mint bármi, amit az életben eddig tapasztaltam.

Hátul egy ágy volt, mellette pedig komód. A másik oldalon egy éjjeliszekrény lámpával. Az ágy végében lévő térben egy kanapé állt. Vele szemben a tévé egy állványon. A szoba bal oldalán egy kis konyhasarok volt. Benne egy hűtőszekrény és egy kis kétszemélyes asztalka. A szobában meleg volt. Megláttam a szoba jobb oldalán lévő fűtőtestet. Minden tökéletes volt.

– Van egy fürdő mosdóval az ágy mellett, de nincs benne zuhanyzó, úgyhogy a házban lévőt kell használnod. Kitakarítottuk, amennyire tudtuk. Néhány dolog már itt volt. A többit a Caroline Springs-i lakásomból hoztuk ide.

– Kalen... ez fantasztikus. Sőt, több annál, de nem találom rá a megfelelő szót. – A hangom elcsuklott. – Én, te, úgy értem... nem tudom, mit mondjak.

– Semmit sem kell mondanod, Mena. Örülök, hogy tetszik. Magadra hagylak. – Az ajtó felé indult, de megtorpanva még visszaszólt: – Van már néhány dolog a hűtőben. Megkértem anyát, hogy töltse fel. De, nem akarsz inkább odabent vacsorázni?

– Köszönöm, de nem bánod, ha inkább itt maradok? Hacsak nem szeretnéd, hogy főzzek valamit neked és Kodának?

– Minden rendben. Koda anyával együtt már evett, úgyhogy én csak bekapok egy szendvicset vagy valamit. Reggel találkozunk, Mena. – Ismét az ajtó felé fordult, de a nevét kiáltottam, és odarohantam hozzá. Meg kellett ölelnem. A nap tökéletes volt. Meg kellett ölelnem, és megmutatni neki, mennyit jelentett ez nekem. Mielőtt visszaölelhetett volna, ha egyáltalán ez volt a szándéka, hátrébb léptem.

Könnyes szemmel mosolyogva mondtam: – Még egyszer köszönöm. Nagyon köszönöm, Kalen, köszönöm!

Rám kacsintott. A szívem visszakacsintott neki. – Nem probléma – mondta kissé durcásan, aztán kisétált, és becsukta maga mögött az ajtót.

Tizenötödik fejezet

 

Dive

Két héttel később

                  

Fordította: Sweety

 

Nem akart velünk vacsorázni. Elkészítette, aztán amint hazaértem, lelépett a fészerbe. Rákérdeztem, de azt mondta, hogy már vacsorázott. A francba, már két hete vártam, hogy itt marad, és velünk eszik. Miután Kodát lefektettem, a konyhaablaknál álltam, és a fészerben lévő fényt figyeltem, azon tűnődve, vajon mire készülhet. Anya megint elutazott, így tudtam, hogy tőle biztos nem kap enni. Másrészt miután visszaadtam neki a kulcsokat, megtehette, hogy napközben bemenjen kocsival a városba bevásárolni. Bíztam benne, hogy csak úgy nem fog elmenni. Ahhoz túlságosan szerette Kodát, hogy elhagyja.

De vajon mit gondolt rólam?

Erről kurvára fogalmam sem volt.

Meg akartam... nem, meg kellett ismernem őt.

A kurva életbe, miért nem akarta velem tölteni az estéket?

Megelégelve az utána való sóvárgást, az ajtón kilépve gyors léptekkel a fészerhez mentem, és bekopogtam.

Abban a pillanatban, ahogy kinyílt, ráugattam: – Ettél már? – Aztán, basszus, a tekintetem végigsiklott rajta, és el kellett rejtenem a mosolyomat, amikor megláttam, hogy Big Bird pizsamában és papucsban van, aminek a tetején szintén Big Bird fej volt. Kurvára elcseszettül nézett ki, mivel egy harmincéves viselte, de ettől függetlenül rohadtul aranyos volt.

– Um, igen?

Mi a fasz van? Miért válaszolt kérdéssel?

A hasánál fogva toltam befelé, mire félreállt. A konyhába léptem, és kinyitottam a hűtőt. Tej, sajt és néhány zöldség meredt rám. Felemeltem az utolsó répát, ami fonnyadtan oldalra dőlt. Halkan morogva bedobtam a mosogatóba, majd a kis szekrényhez léptem, és kinyitottam. Kibaszott zacskós leves és tészta.

Megpördültem, hogy szembe nézzek vele, és szemügyre vettem kipirult arcát és tágra nyílt szemeit. – Ezt etted vacsorára?

Összehúzott szemekkel és felemelt állal sziszegte: – Igen.

– Ez nagyon kevés, Mena.

– Kilenc hónapig elég volt, Kalen.

– Azt akarom, hogy minden este nálunk legyél, és velünk egyél.

– Nem. – A szavait hangsúlyozva, felvette a számomra már ismerős pózt, csípőre tett kézzel kissé előre dőlt.

– Mi a faszért nem? Annyira utálsz kettesben maradni velem, hogy nem vagy hajlandó a házban lenni, amikor Koda nincs ott? Már régóta nem voltam veled szemét, Mena! Most már nem kell bujkálnod előlem.

A szemei elkerekedtek. – Nem, Istenem, nem, Kalen! – Eltűnt a pimaszsága. Az alsó ajka megremegett. Az ajka, amit legszívesebben megharaptam, és megszívtam volna. – Már így is olyan sokat tettél értem. Nem kérhetek többet – sóhajtotta. – Nem akarok kellemetlenséget okozni.

Nyögve megdörzsöltem az arcom, és közelebb léptem hozzá. – Napsugár, te sosem lehetsz teher. Jézusom, ez csak étel. Kaja, amit úgyis te főzöl nekem és Kodának, úgyhogy miért ne csinálhatnál többet, hogy neked is jusson. Már így is a kamrámból eszel, szóval mit számít még eggyel több, tehát leszarom. A pokolba, amúgy is annyit eszel, mint egy kisegér. Csak... tedd meg a kedvemért, jó?

A kézfejével letörölte a kicsorduló könnyeket. A francba, még akkor is lenyűgöző volt, amikor sírt. A legtöbb nő taknyosan, vörös szemmel őrültnek nézett ki. Ő nem.

– Oké – suttogta a padlónak, majd felnézett rám. – Köszönöm!

A szememet forgatva elmosolyodtam, és azt mondtam: – Ne köszönd meg, te nő! Kodával mindketten imádjuk a főztödet. Ha másért nem is, de ezért is önző vagyok. – Felkacagott. – Ettél már?

– Hát, már ettem egy keveset.

– Nem baj, gyere át egy kis harapnivalóra! – Még nem akartam elveszíteni a társaságát.

– Az jó lenne. De előbb át kellene öltöznöm.

– Napsugár, csak átmegyünk az udvaron – intettem a hüvelykujjammal kifelé. – Nem hiszem, hogy bárki meglátna pizsamában, és megígérem, hogy titokban tartom a Big Bird iránti rajongásodat. – Az arca elvörösödött, mire a farkam megrándult, mint mindig, amikor ezt csinálta. Kuncogva a kezéért nyúltam. Kihúztam a szobából, becsuktam az ajtaját, és átvezettem a házba. Odabent elengedtem a kezét, és előkaptam a bébimonitort a farmerem zsebéből, és az asztalra tettem.

– Mit kérsz? – kérdeztem, miközben a kamra felé tartottam.

– Bármit, köszönöm. – Leült az asztalhoz, amíg elővettem egy kis kenyeret és vegemite krémet, majd a vajat a hűtőből. – Nem vagyok valami jó szakács, de egy jó kis sajtos, vegemite krémes szendvicset bármikor meg tudok csinálni.

Elmosolyodott. – Jól hangzik.

Csöndben voltunk, amíg le nem tettem elé a szendvicsét egy üveg sörrel együtt. – Ugye ezt iszod? Nem csak udvariasságból ittad meg a múltkor?

– Nem, én tényleg ezt iszom. Bár lehet, hogy azonnal a fejembe száll.

– Ne aggódj, majd ágyba viszlek, ha így történik!

Bár azt még nem tudom, hogy melyik ágyba.

Bassza meg! Nem, nem gondolhatok ilyen szarságokra.

– Szóval, kérdezhetek valamit?

– Igen – bólintottam, és néztem, ahogy beleharap a szendvicsébe, megrágja, majd lenyeli. A fenébe, túl sokat bámultam? Belekortyoltam a sörömbe, és vártam a kérdést, miközben a saját szendvicsemet rágcsáltam.

– Hogy lettél motoros?

Hátradőltem a széken, és megvontam a vállam. – Az apám is az volt. Gondolom, ez már a véremben volt. Bár utáltam a klubot, ahol dolgozott. Durva, aljas faszkalapok, akik leszartak mindent. Port, puncit és fegyvereket árultak. Tudtam, hogy soha nem akarok hozzájuk tartozni, amikor láttam, hogy anyám milyen szarságokon ment keresztül, mert aggódott minden miatt.

– A Hawks nem foglalkozik ilyesmivel? – kérdezte tétován. Az én hibám, hogy azt hitte, nem akartam magamról beszélni. Soha nem említettem az életemet, mert nem akartam, hogy bármi közünk legyen egymáshoz. De a dolgok megváltoztak.

– Bassza meg, dehogy! Éppen ezért csodálom őket. Néhány testvéremmel Ballaratban éltünk, ahol a központi telephely van. Talon az összes telephely elnöke. Amikor ő lett a főnök, leállított minden illegális szarságot, ami a klubban történt. Azt akarta, hogy minden tiszta legyen, hogy minden testvér nyugodtan élhessen. Most már a miénk néhány sztriptízbár és szerelőműhely, ahol dolgozunk. Aztán Talon elküldött engem és Dodge-ot Caroline Springsbe, hogy segítsünk Picknek és Billynek, amikor Josie egy kis szarba került. Most már ez az otthonunk.

– Úgy tűnik, mindannyian nagyon közel álltok egymáshoz – jegyezte meg, mielőtt az utolsó falatot is bekapta volna.

– Igen. – Elmosolyodtam. – Így mennek a dolgok a klubban. Kurvára büszke vagyok, hogy mindannyiukat a testvéreimnek hívhatom. Tudják, hogy bármiben számíthatnak rám, és ez visszafelé is igaz. Mint ma is, csak egy telefon, és szívesen eldobnak mindent, hogy segítsenek nekem. Ahogy én is megtenném értük.

– Hogyhogy, ööö… miért költöztél el tőlük?

A francba! Azt hiszem, még nem állok készen erre a beszélgetésre.

– Egy nap majd visszamegyek. Az életem Caroline Springsben van. Egyelőre csak időre van szükségem Kodával. – Az utolsó korty sört lenyelve előrehajoltam. – Koda anyukája... – Bassza meg! – Meghalt, amikor megszülte őt. – Zihálni kezdett. A kezével eltakarta a száját. – Az a helyzet, hogy nem tudtam, hogy terhes, egészen addig, amíg meg nem szülte őt.

– M-miért?

Az üveg címkéjét piszkálgatva válaszoltam: – Beteg volt. Tudtam, hogy állandóan fáradt, de azt hittem, hogy az egyetem miatt van. Nem mondta el senkinek, hogy daganat van a szíve és az agya körül. Azért esett teherbe a gyerekemmel, mert szeretett volna valamit itt hagyni magából.

– Szeretted őt – suttogta. Fogalmam sem volt, honnan tudta ezt. Talán leolvasta az arcomról.

Bólintva azt mondtam: – Igen, így van. Több hónapot voltunk együtt, de már jóval korábban is üldöztem. Aztán úgy döntött, hogy meg akar védeni attól, hogy állandóan betegen lássam, ezért elment, amikor terhes lett.

– Szóval lemaradtál arról, ahogy Koda benne növekedett, és hogy gondoskodhass róla, miközben szeretted őt, és bármit megtettél volna érte.

Hát, bassza meg! Egyszerre felfogta az egészet.

– Igen, ez történt. Sokáig dühös voltam, és egyben gyászoltam is őt. Egy csomó szarságot rajtad töltöttem ki, amit kurvára sajnálok.

Szégyenlősen elmosolyodott, és megvonta a vállát. – Tudtam, hogy harcolsz magadban valamivel. Csak azt hittem, hogy utálsz engem.

Egy horkantással mondtam: – Kétlem, hogy bárki is gyűlölne téged.

– Ó, pedig voltak már néhányan.

Felálltam, és a hűtőhöz mentem, hogy hozzak magamnak még egy sört. Megfordulva kérdeztem: – Kérsz te is még egyet?

Felemelte az üvegét, és megrázta. – Kösz, de még mindig megvan a fele, és különben is, holnap korán kell kelnem Koda miatt. Ööö, hogy tetszik a munka?

– Rendben van – mondtam, és leültem. – Elfoglalt vagyok. Egy ideig utáltam, mert nem lehettem Kodával, de aztán rájöttem, hogy túlságosan is védelmezem őt.

– Aggódtál, hogy történhet vele is valami?

– Igen, féltem. Olyannyira, hogy már fontolgattam a magániskolát is. Legszívesebben szereznék neki egy olyan buborékot, amiben élhetne. – Kuncogott. – Nem vicc, még egy szumójelmez is szóba jöhet. Mivel nem akarnám, hogy piszkálják, ezért szereznem kellene magamnak is egyet, és megverhetnék minden köcsögöt, aki szarakodik vele.

Kitört belőle a nevetés. – Hagyd abba! – könyörgött. – Folyton elképzelem – mondta nevetve. Miután lenyugodott, azt mondta: – Örülök, hogy ennyire védelmező vagy, de annak is örülök, hogy munkát kaptál, különben egyikőtökkel sem találkoztam volna, és Judy is csodálatos. Olyan könnyű kijönni vele. – Elpirult. – Egyébként, ööö, már egy ideje gondolkodom rajta, és még a barátaid sem mondták el, de miért pont Dive a motoros neved?

Basszanak meg oldalról egy kaktusszal!

Jézusom, éreztem, hogy elpirul az arcom.

Persze, hogy észrevette még a szakállamtól is, mert azt mondta: – Annyira nem lehet rossz.

– Napsugár, jobb, ha nem kérdezed!

Kihúzva magát, összeütötte a tenyerét.  – Szó sem lehet róla, most már tudni akarom!

Nyögve mélyebbre süllyedtem a székemben, és könyörögtem: – Kérlek, ne akard tudni!

– Ó, Istenem! Mennyire lehet a Dive ilyen rossz? Nem értem, hacsak nem szeretsz a bajba merülni? – Megráztam a fejem. – Belemerülni a kajába? – Újabb fejrázás. – Alkoholba? – Fejrázás. – Várj, valami motorosnak kell lennie, ugye? – Megvontam a vállam. Az állát kocogtatva gondolkodott. – Motorozás, szeretsz belemerülni a motorozásba vagy a motorjavításba?

– Napsugár, a Harley-k szerelmére, kérlek, ne akard tudni!

Kuncogott. Talán nem kellett volna odaadnom neki azt a sört. – Nem, ki fogom találni!

– Nem fogod – jelentettem ki.

– Mióta vagy motoros?

– Tizenhat éves korom óta, de a Hawkshoz csak tizenöt éve csatlakoztam.

– Tizenhat évesen már megvolt a klubneved?

– A francba! – morogtam halkan.

Az asztalra csapott. – Szóval valami fiatalkori dolog.

– Azt hiszem, itt az ideje, hogy hazamenj – mondtam, és felálltam.

Felugrott. – Ez valami fiatalkori dolog. Ez nagyon kedves. Istenem, mi lehet az, ami miatt szégyellnéd magad?

A pokolba is, még soha, egyetlen egyszer sem szégyelltem a klubnevemet. Sőt, bombajónak tartottam, imádtam megosztani minden nővel. Egészen a Napsugaramig. Nem akartam, hogy megtudja, milyen mocskos faszfej vagyok.

Közelebb lépve figyeltem, ahogy lassan a szemembe néz. – Asszony, hagyd ezt abba!

A mosolya hatalmas lett. – Nem lehet. Túl pikáns ahhoz, hogy ne tudjam meg. – Megnyalta az ajkát. A szemem követte a nyelvét, és azon tűnődtem, milyen íze lehet.

– Krisztusom, jól van, Napsugaram. Elmondom, de előbb visszasétálok veled. – Újra megfogtam a kezét, mert minden adandó alkalommal úgy éreztem, hogy meg kell érintenem. Kikísértem a házból, és kinyitottam a fészer ajtaját, és betoltam, magam felé fordítottam, és azt mondtam: – A nevem Dive. – Bólintott. – Azért kaptam, mert imádok a számmal a puncikba merülni. – A hasára tettem a kezem és finoman hátralöktem, majd becsuktam az ajtaját. Előtte még észrevettem, hogy kikerekednek a szemei, majd lejjebb eresztette a tekintetét, ami megtöltött melegséggel. Még azt is hallottam, hogy halkan zihálni kezdett.

A kurva életbe! A farkam, amely már félig-meddig érezte a közelségét, kőkemény lett a gondolatra, hogy játszik magával, miközben belemerülök a puncijába.

Gyorsan visszasiettem a házba. Nagy volt a kísértés, hogy visszaforduljak, és kiderítsem, vajon ez az elképzelés valóra válhat-e. Bassza meg, ez a kép már túl sok volt.