16.-17. Fejezet

 

Tizenhatodik fejezet

 

Mena

Két hónappal később

      

Fordította: Sweety

 

Amióta Kalen elmondta, hogy kedveli, nem, szeret a szájával belemerülni a punciba, azóta nedves a bugyim. Szinte minden este úgy simogattam magam, hogy közben elképzeltem, ahogy Kalen kényeztet engem. Kalen szája rajtam ott lent, utána pedig mélyen belém csúszik.

A vad, kéjvágytól fűtött érzéseim az őrületbe kergettek. Nem tudtam kiverni a szavait a fejemből. Olyannyira, hogy valahányszor megláttam, állandóan elpirultam, és biztosan tudta, hogy miért. Sőt, szerintem még élvezte is a pírt az arcomon, mert ilyenkor pimaszul elvigyorodott, vagy rám kacsintott.

A köztünk lévő szexuális feszültség ellenére soha nem léptünk tovább. Sokszor gondoltam rá, de aggódtam, hogy még mindig szerelmes Koda anyukájába. Féltem, ha bármivel próbálkozom, akkor elveszítem, ami eddig köztünk volt. Végre biztonságban, és boldognak éreztem magam. Nem álltam készen ezt kockára tenni, és mindent tönkretenni csak azért, hogy lefeküdjek Kalennel. Annak is meg volt az esélye, hogy ha megtesszük, a dolgok utána fenekestül felfordulnak. Ezt nem tudtam volna elviselni.

Sokat segített, hogy a fészerben laktam. Ez volt az a plusz tér köztünk, amire szükségem volt. Bár minden este együtt vacsoráztunk, és Kalennel még beszélgettünk egy órát, miután Koda lefeküdt. Ez az esti beszélgetés szinte kínzás volt számomra. Nem tudtam, hogy csak én érzem-e, de nekem minden este meg kellett küzdenem magammal, hogy ne ugorjak rá. Úgy tűnt, extra forróság van a pillantásainkban, vagy amikor véletlenül egymáshoz értünk, egyikünk sem húzódott vissza azonnal.

Ami szintén nem segített, az pár reggel, amikor korábban értem a házba, és Kalen épp egy szál törölközőben sétált ki a fürdőszobából. Észre sem vett engem. Egy kóbor gondolatom azt remélte, hogy ledobja a törölközőt, és meglátjuk mi lesz a vége... kétségtelenül pirulva rohantam volna ki a házból. Bár a képzeletemben a törölköző elvesztését követően azt mondta volna, hogy találkozzunk a szobájában, mert meg akarta mutatni, hogy mit tud egy igazi férfi.

Ezért inkább nem mentem be korábban, hogy ne szabaduljon el jobban az őrült fantáziám.

Erősnek kellett maradnom.

Túl sok mindent kockáztattam.

Judy elutazott, hazajött, majd következett egy másik út. Ez most rövid volt, és két nap múlva vissza is tért. Minden alkalommal, amikor elment, hiányzott. Csodálatos anya és nagymama volt, és én is anyámként szerettem.

Koda nagyon sokat nőtt. Még nem tudott egyedül járni, de már gyorsabban kúszott a padlón, és szeretett mindenbe belekapaszkodva felállni. Még az egyik hosszú szoknyámba is, amit Judytól kaptam. Az egyetlen probléma az volt vele, hogy laza volt benne a gumi, így amikor fel akart állni, a szoknya lecsúszott. Hála Istennek, senki sem volt a közelben, így senki nem látta. Koda szerint ez volt a legviccesebb dolog, és aznap délután sokszor próbálkozott vele.

Koda most már három szót mondott: labda, ta (mint köszönöm) és Nena, mint a nevem. Persze, amikor először kimondta, azonnal elrohantam és a spórolt pénzemet néhány nagy Lego-kockára költöttem.

Az, hogy ott voltam, nagyon sokat segített nekem. Az adósságom minden héten egyre kevesebb lett. Minden pennyt félre tettem. Az egyetlen probléma csak az volt, hogy a temérdek kajától, egyre jobban híztam. Mégsem panaszkodhattam. Ez csak egy kósza gondolat volt, mert biztonságban voltam, nem fáztam, soha nem voltam éhes, és gondoskodtak rólam.

Szombat volt. Kalen szabadnapot adott nekem erre a délelőttre, nem mintha általában dolgoztam volna, vagy fizetést kaptam volna a hétvégére, de szerettem nekik főzni. Bár Kalen azt mondta, hogy majd elintézi a reggelit, így én kialhatom magam. Természetesen nem tettem. Úgy tűnt, a testem be volt programozva, és minden reggel fél hétkor felébresztett. De nem számított; mert már megterveztem a reggelemet. Úgy döntöttem, hogy kényeztetem magam. Még akciós körömlakkot, arcmaszkot és gyantázó készletet is vettem. Mindezt olcsón, öt dollárért. Éppen befejeztem a kobaltkék körömlakkozást a kéz és lábkörmeimen, és vártam, hogy megszáradjon az arcmaszkkal együtt, amikor a konyhasarokba mentem, hogy készítsek magamnak egy kávét.

A következő részt még soha nem csináltam, így nagyon ideges voltam. Mivel még túl korán volt egy feleshez, inkább előkaptam a Judytól kapott csokoládét, és abból ettem. Miután ellenőriztem, hogy a körmeim megszáradtak, megmostam az arcomat, és egy hosszú, bő pólóban leültem az ágy szélére.

Nagy levegőt véve, felemeltem a pólómat és széttártam a lábaimat. A gyantacsíkot felmelegítettem a kezem között, ahogy a dobozon olvasható volt, majd lehúztam a hátlapot. Mielőtt meghátrálhattam volna, a dombomra simítottam. Aztán megismételtem további négy csíkkal, gondolván, ha az egészet egy mozdulattal le tudom rángatni, akkor csak másodpercekig érzem majd a fájdalmat.

Tévedtem.

Az egész egy hülye ötlet volt.

Mi a fenét gondoltam?

Igen, szeretném magam azzal kényeztetni, hogy kitépem a fanszőrzetemet.

Briliáns ötlet.

Megfogtam az egyik végét, és megpróbáltam megrántani. De helyette nyöszörögtem, és könnyek töltötték meg a szemem. A tépés helyett szeretnék inkább összegömbölyödve sírni. A tudatlanság boldogság, nem igaz? Kivéve, hogy amikor megmozdultam, a gyantacsíkok húzták a szeméremtestemet, amitől fájdalmasan felsírtam.

Ekkor kopogtak az ajtómon.

Tágra nyílt szemekkel kerestem valamit... csak azt nem tudtam, mi a fenét keresek, mert semmi nem volt, ami ebben a helyzetben segíthetett volna.

– Mena? – szólt egy női hang. Egy hang, amit jól ismertem, hiszen szinte minden héten felhívott, hogy megkérdezze, hogy vagyok. Egy nő, aki elképesztően barátságos volt, és azt éreztette velem, mintha a baráti köréhez tartoznék.

– Ööö. – Segítségre volt szükségem. Bármennyire is kínos, segítségre volt szükségem, méghozzá gyorsan. – Gyere be!

Az ajtó kinyílt, és Low lépett be: – Szia, barátnőm! Dodge-dzsal és a gyerekekkel úgy gondoltuk, hogy meglepetésszerűen meglátogatunk benneteket. Aztán Mattie és Julian a gyönyörű lányuk, tegnap meglátogatta Josie-t és a városban maradtak. Úgy döntöttek, ők is velünk jönnek. Be kell jönnöd a házba. Koda és Aeila olyan aranyosak együtt. – Felnevetett. – Julian szerint a lányából is olyan puma lesz, mint belőle. Nem mintha sokkal idősebb lenne, mint Koda. – Megállt, és engem tanulmányozott. – Kislány, mi folyik itt?

– Valami nagy hülyeséget csináltam.

Körbepillantott a szobában. – Mit?

– Ööö, összeragadtam.

Felemelte a kezét a magasba. – Mena, mondd már! Hogyan ragadtál össze?

– Én, ah, úgy gondoltam, hogy mivel szabad a délelőttöm, kényeztetem magam. – Low a kezével körkörös mozdulatot téve jelezte, hogy folytassam. – Szóval kifestettem a körmeimet, csináltam egy arcmaszkot és... ööö, kipróbáltam a gyantázást.

Tágra nyílt szemekkel egyik kezét a szája elé kapta.  Nem – suttogta. Könnyes szemmel bólintottam. – Ó, drágám! Ott lent? – Ismét bólintottam. – Ó, nem! Várj egy pillanatot! – Kirohant a szobából. Fogalmam sem volt, hogy hová megy, vagy mit csinál. Legalább hamar visszaért. Az ajtó kinyílt, és belépett, de... szent ég, egy magas, gyönyörű férfit hozott magával.

– Szia cukorfalat, Julian vagyok! Low azt mondta, hogy bajban vagy. – Nyugodtan elmosolyodott, és becsukta maga mögött az ajtót. Egy másodperc sem telt el, amikor kopogtak az ajtón.

– Mena, jól vagy?

Ölj meg most! Kalen volt az.

– Igen, ööö, minden rendben! Köszönöm, köszönöm! Mindjárt megyek, hogy elkészítsem az ebédet – válaszoltam.

– Biztos vagy benne?

– Igen – nyikkantottam.

– Haver, adj nekünk pár percet, és már itt sem vagyunk – kiabálta Low. Aztán az ajtóhoz ment. Hallottam, hogy motyog valamit, aztán becsukta az ajtót, és Julian mellé állt. Kezeit összedörzsölve mondta: – Rendben, akkor vegyük kézbe a helyzetet.

Homlokráncolva kérdeztem: – Mit fogsz csinálni?

– Befejezem.

– Nem! – ziháltam. – Nem önthetnénk rá valamit, hogy leszedjük?

Megrázta a fejét. – Az nem fog működni.

Julianra pillantva riadtan mondtam: – Talán egyedül is meg tudnám csinálni.

– Kicsim, már rég megcsináltad volna, ha tudnád.

– Hahó, nem mondaná el nekem is valaki, hogy mi a helyzet, és miben segíthetek? – kérdezte Julian csípőre tett kézzel.

Low hozzá hajolt és lábujjhegyen a fülébe suttogott. Julian felém fordulva mondta: – Édesem, ne izgulj! Mielőtt masszőr lettem volna, elvégeztem egy szépségtanfolyamot, és a gyantázás is a része volt. – Levette a kabátját, és a kanapéra tette. Aztán felém indult, miközben feltűrte az ingujját.

– Hm, nem hiszem... nem is tudom. Te egy férfi vagy. Nem hiszem, hogy jól érzem magam emiatt. – Elkezdtem visszacsúszni az ágyra, de a csíkok ismét meghúzódtak, amitől összerezzentem.

– Babaarc, pasi vagyok, de száz százalékig meleg. A hot dogom még attól sem fog felállni, hogy a zsemlédet bámulom. Minden rendben van! Tudom, hogy mit csinálok! Low, gyere és fogd meg a kezét!

– Miért kell a kezemet fognia? – ziháltam.

Megállt az ágy mellett, felsóhajtott, majd leült mellém, és megsimogatta a combomat. – Nem fogom kerülgetni a bokrot, főleg, ha a bokrod egy dzsungel.

– Julian! – csattant fel Low.

– Bocsánat, eltértem a tárgytól. Mostanra szerintem már tudod, hogy ez kurvára fájni fog. Elnézést a kifejezésért. Szorítsd Low kezét támogatásért!

Az egész testem verejtékben úszott. A szívem legszívesebben a seggemen át ugrott volna ki, hogy a sarokban sírhasson, a vaginám pedig nyöszörgött a hamarosan átélendő fájdalomtól.

– Tárd szét! – mondta Julian, mintha ez egy bagatell dolog lenne, mintha nem az ágyon térdelve próbálná szétfeszíteni a lábaimat.

– Nem tudom megcsinálni!

– De igen – válaszolta Low. – Itt vagyunk. Csak lélegezz!

– Nem egy átkozott gyereket fogok szülni. A fanszőrzetemet akarják kitépni a testemből. – Nyögdécselve hátradőltem az ágyon, és kezemmel eltakartam az arcom. – Mégis mit képzeltem?

– Hogy tisztába teszed magad, mielőtt Dive oda lemenne? – válaszolt Julian.

Felkaptam a fejem. – Micsoda? Nem! Nem erről van szó!

– Aha – motyogta Low, majd kuncogott. – Csináljuk, mielőtt Dive jön ellenőrizni, hogy nem rontunk-e meg téged. Fejezzük be ezt a szart! – Megkocogtatta a sípcsontomat.

– Annyira zavarban vagyok! – De összeszedtem a bátorságomat. Nem maradhatott ott a gyanta; ha ott rohasztom az ágyékomon az még rosszabb lenne. Sóhajtva lehunytam a szemem, egyik kezemmel eltakartam az arcom, és széttártam a lábam egy ismeretlen férfi előtt. A másik kezemet oldalra nyújtottam. Low megfogta.

– Ó, a francba! – suttogta Julian.

– Mi van? – kiáltottam. Felpattantak a szemeim és lenéztem rá. – Cukorfalat, ez aztán a sok gyantacsík! Mégis mit gondoltál? Hogy egy vadállatot kell megszelídítened odalent?

– Nem! – kiáltottam. – Azt hittem, ha mindet ráteszem, egyszerre letéphetem őket. Még soha nem csináltam ilyet.

Julian és Low aggódva néztek egymásra, azután Julian odahajolt, és a szemembe nézve mondta: – Készülj fel!

Keményen megragadtam Low kezét, erőt merítve belőle, de nem voltam felkészülve a fájdalomra. Úgy éreztem, mintha kitépné a lelkemet a testemből.

– Bassza meg! – sikítottam. Az egész testem bizsergett. Még több izzadság borította a testemet. – Ennyi volt? Végeztünk? Kérlek, mondd, hogy végeztünk!

– Sajnálom, édesem, ez még csak az első volt.

– Nem, nem, nem!

– Készülj fel! – mondta Julian.

– Nem! – sikoltottam, amikor a lelkem egy újabb darabját tépte ki. Szegény, szegény vaginám sírt és égett, mintha a pokolba mártogatták volna. Aztán Julian újra és újra megtette. Tépte, tépte, tépte.

– Vé-végeztünk? – fújtam ki a levegőt.

– Még van egy. Nagyon jól csinálod – jegyezte meg Julian, és legszívesebben pofon vágtam volna. Nem az ő vaginája égett.

– A magad nevében beszélj! – csattant fel Low. – Én már nem érzem a kezemet!

– B-bocsánat... – Tépés. – Bassza meg!

Legnagyobb megaláztatásomra az ajtó a falnak vágódva kinyílt.

– Mi a fasz van itt? – dörmögte Kalen.

Ölj meg most! Sújts le rám, és vigyél a pokolba, hogy ott megtaláljam a vaginámat, és újra eggyé válhassunk.

– Julian, elmesélnéd, miért görnyedsz Mena lábai között, mielőtt Dive megöl? – kérdezte az egyetlen férfi, akit nem ismertem, és akiről azt feltételeztem, hogy Mattie, Julian társa.

– Kismadár, áruld el, te miért nézed – kérdezte Dodge humorral a hangjában.

– Erkölcsi támogatásként – mondta Low, mintha ez mindent megmagyarázna.

– Szállj le az ágyról, és húzz el innen a picsába... mi, te... Jézusom, Julian, csak neked jutna... – Kalennek elakadtak a szavai.

Low gyorsan felállt, felkapott egy takarót, és az alsó felemre dobta. Amely még mindig érzékeny volt, és jajgatott a fájdalomtól.

Julian lassan felállt az ágyról. Aztán visszafordult, lehajolt hozzám, és odasúgta: – Óvatosan kell lemosnod, majd aloe krémmel bekenned. Sajnálom, kicsim, egy darabig még fájni fog.

Bólintva mondtam: – Köszönöm!

– Örömmel! – Elmosolyodott.

– Mi volt az a kibaszott öröm?

– Testvér, azt hiszem, hagynunk kell őket.

– Csessze meg, tudni akarom, mi történt!

Julian elindult feléjük. Ahogy elhaladt Kalen mellett, megveregette a vállát, és azt mondta: – Hadd mosakodjon meg Mena, és ha akarja, majd elmondhatja neked. De annyit elárulhatok, hogy a függönye passzol a drapériáihoz. – Elakadt a lélegzetem. Kalen állkapcsa leesett, megpördült, és Julian után indult. Elkapta volna, ha Dodge nem tartja vissza.

– Biztos vagyok benne, hogy van rá tökéletes magyarázat. Nyugodj meg, testvér!

– Van – szólt Low az ajtó mellől.

Meglepődve kapkodtam levegő után. – Low!

Elvörösödtem. Soha életemben nem éreztem magam még ennyire kínosan. Még akkor sem, amikor a kocsimban éltem, és egyszer pénzt kellett koldulnom.

– Jól van, kifelé! – tapsolt Low. Mindenki elment, és akkor úgy döntöttem, hogy remete leszek, soha többé nem hagyom el a szobámat, és soha többé nem találkozom senkivel.

Nos, talán így történne, ha nem lett volna szükségem zuhanyra és aloe verára.

Tizenhetedik fejezet

 

Mena

 

Fordította: Sweety

 

Kimentem a mosókonyha hátsó ajtaján, hogy kivegyek néhány tiszta fehérneműt a szárítóból, amit előző nap már nem tudtam összehajtogatni. Nem mintha bárki elől is bujkáltam volna. Legalábbis ezt próbáltam elhitetni magammal.

Amikor kivettem a ruhákat a szárítóból, rájöttem, hogy hiányzik a kedvenc piros bugyim, az egyetlen csipkés a készletemből. Esküdni mernék, hogy a mosásba tettem Koda és Kalen cuccaival. Kipirult arccal vettem ki Kalen bokszeralsóit. Hozzáértek az ágyékához. Gyorsan betettem a kosárba. Nem akartam, hogy bárki rajtakapjon, amint beletemetem az arcom, ami nagyon furcsa látvány lett volna.

A hiányzó bugyimat elfelejtve, felkaptam egy másikat, és a folyosón átosontam a fürdőszobába. Miután bezártam az ajtót, lehúztam a pólómat, és lenéztem a lábaim közé. Szegény, szegény puncim élénkpiros volt. Istenem, úgy nézett ki, mintha dühtől vörösödött volna el. Biztos voltam benne, hogy ha beszélni tudna, akkor úgy káromkodna, mint egy matróz.

Ne aggódj, majd felvidítalak! Nyugtattam meg, miközben megnyitottam a zuhanyt. Nem tehettem túl forróvá, amire gyorsan rájöttem, mikor felüvöltöttem a fájdalomtól.

Ha lenne egy nap, amit visszatekerhetnék újra és újra, akkor biztosan az a nap lenne. Mark volt az egyetlen ember, aki látta a puncimat, de most már ott volt Julian és Low is. Istenem, Kalen, Dodge és Mattie is majdnem meglátta. Nos, csak ha korábban bejöttek volna.

Ha csak eszembe jut, legszívesebben ásnék magamnak egy gödröt. Vissza akartam rohanni a szobámba, összepakolni, és elhagyni a várost. Azonban nem tehettem. Még akkor sem, ha nagyon, nagyon akartam volna.

A törölközővel gyengéden megsimogattam a dühös domborulatomat, majd bekentem hűsítő aloe verával. Nos, nem kentem, inkább csak épp, hogy hozzá értem. Ránéztem a ruháimra. Jobban át kellett volna gondolnom. Farmer és póló volt. A bőröm még mindig égett, és tudtam, hogy a ruhák csak még jobban dörzsölni fogják.

– Mena? – hallatszott az ajtóból.

Odasétálva résnyire nyitottam, és Low-ra néztem. – Hogy érzed magad?

– Azt hiszem, egy ruhára lesz szükségem. Hülye módon egy farmert hoztam. Nem hiszem, hogy a huh-hum élvezné a nadrág dörzsölését.

Bólintott. – Mindjárt hozok neked egyet.

– Köszönöm!

– Tudod, ez egy kicsit közelebb hozza a barátságunkat. Végül is láttam a puncidat. De el ne mondd Luciának! Még képes lenne villantani nekem, hogy megmutassa az övét is.

Nevetés tört fel belőlem, amikor elment. Low már sokszor mesélt nekem a barátnőjéről, Luciáról. Azt hittem, hogy Low-nak egészen egyedi személyisége van, de a történetek alapján, amiket a barátnőjéről mesélt, hát sokkal rosszabb lehet, mint Low. Reméltem, hogy egy nap találkozhatok vele, és jobban megismerhetem Josie-t és Naryt is. Mindent elmesélt az életéről. Elképedtem, hogy mennyi mindenen ment keresztül, és mégis tele volt élettel. Elmagyarázta, hogy ez Dodge miatt van. Vele biztonságban érezte magát.

Elmondtam, hogy bizonyos értelemben én is így vagyok ezzel. Nem olyan szörnyű, mint az ő története, de meséltem neki az életemről, és arról, hogyan kerültem Kalenhez, és miként mentett meg attól, hogy az autómban éljem az életemet. Ekkor megkérdezte, hogy kedvelem-e őt.

– Kislány, tudom, hogy az elején egy seggfej volt veled, de hallom a hangodból, hogy ez megváltozott. Kedveled őt?

Úgy tűnt, a hallgatásom elég válasz volt neki.

Belesuttogta a telefonba: – Szerintem jó lennél neki.

– Low – mondtam halkan. – Nem lehet...

– Soha ne mondj nemet. Csak sodródj az árral csajszi, és ne hagyd, hogy bármi baromság megakadályozzon, hogy megkapd, amit akarsz.

– Ő nem...

– Mena, csak sodródj az árral!

– Oké, édesem. Úgy lesz.

Low nagylelkűen felajánlotta nekem a barátságát. Nem volt túl sok barátom. Mark volt a mindenem, és minden, amire szükségem lehetett. De így beszélgetni Low-val, és tudni, hogy nem árul el Kalennek, különleges volt, új, és imádtam.

Kopogtak, mire kinyitottam az ajtót, és rámosolyogtam Low-ra, amikor átnyújtotta a sárga ruhámat. Rám kacsintott, és azt mondta: – Elkezdem az ebédet. Gyere, segíts nekem, ha végeztél!

A szívem gyorsabban kezdett dobogni. – Nem tudom, hogy...

– Kislány! Gyere, és segíts nekem! Minden rendben lesz, és ha még sem, akkor magam bánok el velük.

– Megígéred? – kérdeztem mosolyogva.

Az öltözködés már önmagában is nagy erőfeszítés volt. A mozgásomat korlátozta a fájdalom. A vaginám majdnem fellázadt, amikor ráhúztam a bugyit, de nem lehettem bugyi nélkül a ruha alatt. Amilyen szerencsém volt, még a végén villantok valakinek egyet az ebéd alatt.

A gyomrom összeszorult. Az arcom és a nyakam elvörösödött a gondolatra, hogy be kellett sétálnom a konyhába. Ahol Julian is ott volt.

Ott volt, és még a párjával is szembe kellett néznem.

Istenem, és Kalen tudta, hogy látott engem odalent. Ahogy Dodge is tudta.

Ezt képtelen voltam megtenni.

De muszáj volt.

Erősnek kellett lennem. Erősnek kellett lennem.

Bár remegett a kezem, és úgy éreztem, hogy mindjárt kidobom a taccsot, megmarkoltam a kilincset, elfordítottam, és elindultam a folyosón.

A testem remegett. Elöntött a hideg verejték a hónom alatt. Valószínűleg hamarosan újabb zuhanyra lesz szükségem. Mégis merev testtel tovább mentem, és beléptem a nappaliba, ahol Tex és Rommy volt. Ott volt még egy gyönyörű, sötét hajú kislány is, aki néhány hónappal lehetett idősebb, mint Koda. Mindannyian a padlón játszottak, amíg Rommy észre nem vett. Felpattant, és elém állt.

– Szia, Mena, akarsz velünk játszani?

– Szívesen, de talán majd később. Segítenem kell Low-nak az ebéddel. – A fejére tettem a kezem, és rámosolyogtam. Látva, hogy Tex minket néz, intettem neki, mire ő megemelte az állát. Pont olyan, mint a nagybátyja.

Mielőtt meggondoltam volna magam, egyenesen a konyhába, a pulthoz mentem Low mellé, miközben a férfiak az asztalnál ültek.

– Jól vagy, édesem? – kérdezte Julian.

– Igen jól, köszönöm – mondtam a pultot bámulva. Az arcom annyira piros volt, bár közel sem annyira, mint az alsó részem, de mégis, ha nem hagyom abba a pirulást hamarosan elájulok. Dacolva a világgal, na jó, a szobával, felnéztem és Mattie és Julian szemébe nézve mondtam: – A lányotok gyönyörű.

Mattie elmosolyodott, és azt mondta: – Köszönjük, szerintünk is.

Megkockáztattam egy pillantást Kalenre, és erősen meg kellett markolnom a pultot, hogy ne inogjak meg. Engem bámult, méghozzá a lábam között. Ó, Istenem, elmondták neki. Hülye módon azt hittem, hogy nem mondanak semmit. Bár valószínűleg nem mondták el, de rohadtul sejteni lehetett, hogy mi történt. Főleg, mivel Julian meleg volt, és általában nem szokott nők lábai között matatni.

Mélyet lélegzetet véve kinyögtem: – Sajnálom, hogy Juliant ilyen helyzetben hoztam. Nem tudom, mit gondoltam. De bárcsak mindannyian elfelejthetnénk, hogy ez egyáltalán megtörtént.

Mattie kuncogott. – Ne aggódj emiatt, Mena! Tényleg sosem tudom, hogy Julian mire készül legközelebb, úgyhogy én csak követem.

– Azt is tudja, hogy csak és kizárólag az ő szerelme érdekel, és senki másé. Ahogy mondtam, én hot dogos vagyok, nem zsemlés, vagy mondhatnám azt is, hogy...

– Megértettük – morogta Dodge. – Mena! – morogta, én pedig ránéztem. – Ne stresszelj! Az a kép, ahogy a kismadaram a széttárt lábaidnál van... – Aztán minden nagyon gyorsan történt. Elhallgatott, amikor egy tenyér erősen a szájára csapott, és a következő másodpercben már dőltek is székkel együtt és mindketten a padlóra zuhantak. Felnyögött, és lassan az oldalára gurulva dörzsölte a tarkóját.

– Egy kurva szót se többet! – vicsorgott rá Kalen.

– Ugyan már, testvér! – vigyorgott Dodge. Hogy találhatta ezt viccesnek? – Itt az ideje, hogy mindenkinek meséljek valami kínos szarságot, amit régen csináltál.

– Ó, sok hülyeséget csinált – kuncogott Low. – Például amikor először találkoztál Luciával...

– Low, ne! – morogta Kalen figyelmeztetően. A fejem ide-oda járt közöttük.

A nevetését a keze mögé rejtette, és visszament kenyeret vajazni. – Gondolom, azóta felnőttél. – Elvigyorodott, majd kacsintott. – Szóval ne idegesíts fel, és ne bántalmazd az emberemet, és akkor megőrzöm a titkot, hogy miket csináltál azelőtt.

Kalen a szemét forgatta, majd rám pillantott, és elmosolyodott. – Készíted az ebédet, mielőtt mindannyian elsorvadunk?

Beleharaptam az alsó ajkamba, hogy elrejtsem sugárzó mosolyomat. Témát váltott. Megadta nekem a kiutat, amire vágytam.

– Kétlem, hogy bármelyikőtök is elsorvadna, de folytatom. – Low csípőjének ütközve morogtam: – Férfiak!

– Nekem mondod, kislány? – Egymásra mosolyogtunk, és neki láttunk az ebédnek.

 

*

 

A vendégeink csak késő délután távoztak. Nem biztos, hogy hívhatom-e őket a mi vendégeinknek, de így hívtam. Low most már jó barátom volt, és különben is, Julian látta az intim testrészemet, így azonnal a barátom lett, amint lebukott a lábaim közé.

Miután elmentek, Kalen bement a városba, hogy elintézzen néhány dolgot, míg én elvittem sétálni és játszani Kodát. Kalen később felhívott, hogy halat és sült krumplit hoz vacsorára. Ennek örültem, mert ez azt jelentette, hogy nem kellett semmit sem csinálnom.

Amikor hazaért azt vettem észre, hogy egyre jobban bámulja az alsó felemet. Kíváncsi voltam, vajon mire gondolhatott. Kizárt, hogy én hozzam szóba a témát, így maradtunk a csevegésnél, amíg Kalen mélyebb témákat nem érintett, csak nem úgy, ahogy szerettem volna. Inkább Markról kérdezett.

– Hiányzik neked?

– Minden nap – mondtam őszintén. Kalen arcán egy olyan érzelem futott végig, amit nem értettem.

– Ha még ma is élne, szerinted még mindig vele lennél?

Elgondolkodtam. Vállat vonva válaszoltam: – Valószínűleg. Mark mindvégig mellettem állt, szegény voltam, elvesztettem a szüleimet, elviselte a szörnyűségeket, amiket a gyerekek, majd a tizenévesek tettek és mondtak. Ő volt a legjobb barátom. Tudom, hogy hülyeséget csináltam, amikor tétlenül hagytam, hogy felhalmozzon egy csomó adósságot, de féltem, hogy elveszítem őt. Féltem, ha bármit mondok, ha rosszul viselkedem... Mindenért aggódtam. Nem, nem, nem tudtam elveszíteni az egyetlen embert, aki törődött velem. Ki aggódna, ha megbetegednék, ha megbuknék egy vizsgán? – Nevetve hozzátettem: – Vagy, ha beverem a lábujjam.

– Nagyszerű fickónak tűnik.

– Igen, az volt. – Az alsó ajkam harapdálva szégyenlősen hozzátettem: – De sosem voltam szerelmes belé, amiért hatalmas bűntudatom volt. – Koda felé pillantottam, és elmosolyodtam, amikor egy marék halat dugott a szájába. – Szörnyű ezt kimondani, és bűntudatom is van emiatt, de ha Mark még élne, nagyon sajnálnám a lehetőséget, hogy nem ismerhettem volna meg Kodát... és téged.

Kalen hirtelen hátrébb tolta a székét, és a mosogatóhoz ment, háttal nekem és Kodának. Gyorsan vette a levegőt. A háta fel-alá hullámzott, és néhány pillanat múlva azt mondta: – Bárcsak Simone még élne. – A gyomrom összeszorult, és a hasamra tettem a kezem. – Bárcsak Koda is találkozhatna vele. Kurva jó nő volt, de... – Szembefordult velem. – Kodának nem lett volna esélye találkozni veled, és nekem sem. Tudom, milyen érzés a bűntudat, Mena.

Tudta.

Ugyanúgy tudta, mint én.

Megköszörülte a torkát. – Jobb, ha megfürdetem Kodát. – Aztán vigyorogva kacsintott. – Jobb lesz, ha pihenteted a fájdalmas testrészedet. Észrevettem, hogy fintorogsz és furcsán jársz, Napsugaram.

Végigsimítottam kipirult arcomon. – Csak azért is szóba kellett hoznod! – Gyorsan adtam egy puszit Kodának, majd egy béna integetéssel Kalentől is elköszöntem. Hallottam a kuncogását, amikor kiléptem az ajtón.