20.-21. Fejezet

 

Huszadik fejezet

 

Dive

Egy héttel később

 

Fordította: Sweety

 

A Koda megbetegedése utáni napon már visszamentem dolgozni, pedig jobban szerettem volna otthon maradni. Nem a fiam miatt. Nem, ő jobban lett, hiszen ez egy huszonnégy órás vírus volt. Hanem Philomena McAdams miatt.

Az ő idejét és társaságát akartam, a szívét, az elméjét és a lábai között lenni.

Úgy tűnt, ő is vágyik rám. A tekintete mindenhová követett, vagy utánam kutatott, még akkor is, ha már Koda lefeküdt, és kettesben voltunk. Bármiről tudtunk beszélgetni. Szégyenlősen mosolygott, elpirult, és talán véletlenül, de hozzám simult, amitől a farkam megkeményedett.

Tévedés.

A farkam állandóan kemény volt.

A türelmem kezdett fogyni.

Azt akartam, hogy ő tegye meg az első lépést, de tudtam, hogy nem fogja. Aggódott. Félt, hogy elveszíti a munkáját, és minket, ha a dolgok nem működnének köztünk.

Nem hagynám, hogy kudarcot valljon.

Ő volt az.

Az együtt töltött idő, miközben megismertük egymást, azt mutatta, hogy ő az. Egymásnak vagyunk teremtve. El kellett költöznöm, találkoznom kellett vele, és napsütést hozott az életembe.

Ma meg akartam mutatni, hogyan élek, látni akartam, hogy mit utál, vagy mitől ijed meg. Ha a kibaszottul aranyos állát felemeli, jelezve, hogy semmi sem ijeszti meg, akkor ő az igazi. Ez azt fogja jelenteni, hogy valahogy, valahol, valaki lenézett rám, és a megfelelő helyre küldött, hogy megtaláljam őt.

A hálószobámból kilépve a konyhában találtam Menát, aki a reggeli után mosogatott. Bár volt mosogatógépünk, ő mégis kézzel szeretett mosogatni. Az ajtófélfának dőlve keresztbe tettem a karomat a mellkasom előtt, és vártam, hogy észrevegye, hogy figyelem. Nem tartott sokáig. Csak mert a fiam az etetőszékében zsírkrétával firkálgatva azt kiáltotta: – Apa!

Mena összerezzent, és megpördült, hogy szembe forduljon velem. Tágra nyíltak a szemei. – Mit csinálsz?

– Úgy döntöttem, hogy elmegyek kocsikázni.

– Oké, ööö, tudod, hogy vigyázok Kodára. – Megvonta a vállát, és a szemét forgatta, mintha butaságot mondtam volna.

– Te is velem jössz! – Elvigyorodtam, amikor megmerevedett. – Meglátogatom a testvéreimet Caroline Springsben. Estére vissza akarok érni, szóval intézd úgy, hogy minél előbb el tudjunk indulni, bébi!

– De... – körbe nézett a konyhában – van még egy csomó dolog, amit el kell intéznem.

– Mint például? Hétvége van, Napsugaram. Hétvégén általában nem szoktál dolgozni. – Mekkora baromságot hordott össze. Megijedt, mert tudta, hogy az életem legfontosabb embereihez látogatunk.

– Hát, én... megígértem Judynak, hogy rendet rakok a házában hétfőre, mire hazajön.

A mosolyom kötekedő volt. – Baromság! Kicsim, te is jössz!

– Nem!

– Mena! – morogtam a nevét, és dühös pillantást villantottam rá.

Csípőre tette a kezét, az állát pedig dacosan felemelte. – Dolgom van, Kalen!

– Mena, vagy beszállsz magadtól a kocsiba, vagy én viszlek oda! – Felvontam a szemöldökömet.

– Nem mernéd!

– Mostanra már ismerhetnél, asszony. Megteszem, és élvezni fogom, mert a vállamon fogom érezni a testedet, miközben a seggedet is megfogdoshatom. – Bíborvörös lett az arca, és a szemei tágra nyíltak. A száját hang nélkül kinyitotta és becsukta, mint egy tátogó hal. – Miért nem hozod a táskádat és Kodáét a nappaliból? Kint találkozunk a kocsiban.

– Hm. – Megnyalta az ajkát. – Oké? – Kérdésnek hangzott, de még azelőtt elindult, hogy kimondta volna. Néhány szót morgott, ahogy elhaladt mellettem, miközben én csak kuncogtam.

Mire kivittem Kodát a kocsihoz, már az anyósülésen várakozott, mogorva arccal az édes arcán. Becsatoltam Kodát, aki boldog volt, mert imádott kocsikázni. Felvette az autós játékait, játszani és beszélgetni kezdett magában. Amikor beszálltam, a szemem rögtön Mena lábára tévedt.

Bassza meg!

Az az átkozott farmer rövidnadrág volt rajta. Szólnom kellett volna neki, hogy öltözzön át, mert a testvéreim egész nap a lábát fogják bámulni. Reméltem, hogy nem kell összevernem egyiküket sem.

Ahogy elindultunk a kocsifelhajtón, elmagyaráztam: – Odamegyünk, ahol régen dolgoztam. Az is egy része a helynek, ahol a testvéreim lógnak. Szeretném, ha mindenki megismerné Kodát. – Meg Menát... Mindenkinek meg akartam mutatni, mi hozott ki a sötétségből. Azt akartam, hogy mindenki lássa az én Napsugaramat.

– Ööö, oké. Még mindig nem tudom, ehhez nekem miért kell jönnöm, de rendben. – Nyugtalanul babrált az ölében a kezével.

– Nem akarod megnézni, hova fogsz költözni? Elmegyünk a házamba is. Low berendezte ugyan Koda szobáját, de az már régen volt, úgyhogy valószínűleg frissíteni kell majd a dolgokat. Majd te kitalálod, hogy mire lesz szükségünk.

– Low említette, hogy van egy szoba Nary lakásán, amit valószínűleg kibérelhetnék...

– Nem – ugattam.

– Tessék?

A kormánykereket markolva küzdöttem a dühöm ellen, amiért Low egyáltalán megemlítette Simone régi szobáját. Mi a faszt képzelt?

– Kalen?

A hajamba túrtam, majd nagy levegőt vettem: – Az Simone régi szobája volt. – Meglepődött. Kizárt, hogy Menát a volt Old Ladym lakásán akarnám meglátogatni. Túl sok volt ott az emlék. Túl sok minden, amit fel kellett volna rángatni a múltból. Nem mintha sokat jártam volna oda. Régebben mindig Simone jött hozzám, de bassza meg, az utolsó emlékeim azok, amikor megindult a szülés, és nem sokkal később el is vesztettem őt.

– Nem tudom, hogy Low miért...

– Nem számít – mormoltam keményen. – Csak felejtsd el! – Ezek voltak az utolsó szavaim, mielőtt behajtottunk a telephely parkolójába.

A francba, már megint egy fasz voltam vele, de Simone felemlegetése elrontotta a kedvemet. Kurvára nem is értettem. Talán a bűntudat is közrejátszott, ahogy Mena iránt éreztem. A pokolba is, el kellett engednem ezt a bűntudatot. Muszáj volt, különben sosem tudok továbblépni az életben, pedig nagyon akartam. Át akartam élni azt az érzést, amit Mena keltett a szívembe. A francba, úgy beszéltem, mint egy nyálas faszfej.

Mena felé fordultam, aki éppen kiszállni készült, keze az ajtókilincsen volt, de rátettem a kezem az övére.

– Bocsánat! Bassza meg, Mena! Mindig bezárkózom, és rosszul érzem magam, amikor Simone-ról beszélek, pedig nem kéne. Egy pöcs voltam, amikor rád csattantam. Nem fog még egyszer előfordulni. Gondoskodnom kell róla, hogy Koda úgy emlékezzen az anyjára, ahogy ő akarta – magyaráztam.

Kifelé bámult az ablakon. Néhány testvér a kocsi mellett téblábolt. De nem jött oda egyik sem, mert tudták, hogy valami történik a kocsiban. – Már most el kellene kezdeni Kodával. Mutasd meg neki a róla készült képeket, beszélj róla! Hívd őt az anyukájának. Gyönyörű kisfiú, és nagy szerepe volt, hogy ő megszületett. Megérdemli, hogy tudja, ki az anyukája, és mit jelentett neked, hogy mennyire szereted.

 Bólintott.

– Szerettem – javítottam ki.

A szemembe nézett, az arcunk közel volt egymáshoz, mert még mindig fogtam a kilincsen lévő kezét. – Tessék? – kérdezte suttogva.

– Szerettem, Mena. Nagyon szerettem őt. Mindig hiányozni fog, ahogy neked is hiányozni fog, Mark, és még mindig az övé a szívem egy része Koda miatt, és ami köztünk volt, de ennyi.

A mellkasa fel-le emelkedett. A szemei tágra nyíltak, és mivel még mindig közel voltam hozzá, a tekintetem a szájára tévedt, és figyeltem, ahogy a nyelve kikukucskál, és megnedvesíti az ajkait.

Mindketten megugrottunk, amikor valami nekicsapódott a motorháztetőnek. Hátra hőköltem, és az első ablakon bámultam kifelé, majd elmosolyodtam, amikor megláttam Jasont, Blue öccsét.

– Szia, Dive! – Elvigyorodott, felemelt kézzel integetett nekünk az ablakon keresztül.

Vigyorogva kinyitottam az ajtót, és kiszálltam. Egyenesen odasétáltam hozzá, ő pedig kitárta a karjait. Egy gyors ölelés és egy hátba veregetés után hátra húzódott, és megkérdezte: – Megzavartam valamit? Túl feszültnek tűntetek a kocsiban. Aztán úgy nézett ki, mintha meg akartad volna csókolni. Ha elkúrtam, elmehetek, te pedig visszaülhetsz a kocsiba, és megcsókolhatod. Nagyon csinos a lány. Nagyon csinos. Nem olyan dögös, mint az én nőm, de azért szép. – Közelebb hajolt, és azt suttogta: – Akárcsak Clary, és ez már mond valamit. – Meglökte a karomat, és felnevetett. – Nem akarsz visszaszállni a kocsiba és... – Becsapódott mögöttem a kocsiajtó. Hátra fordultunk, és Mena már kiszállt, Kodával a karjában. – A francba, már túl késő!

Jason olyan volt, mint egy kiskutya, izgatottan fel-alá járkált. Nagyszerű gyerek volt. Bár nem mondhatnám, hogy gyerek, hiszen már majdnem húsz éves volt. Ballaratban lakott, hogy a bátyja felügyelete alatt a Hawksban betöltött pozíciójához szükséges kutatásokat végezzen. Csak nemrég költözött vissza. Ez inkább a védelmét szolgálta, mert így mindenki tudta, hogy nem baszakodhatnak vele. Emellett még mindig egyetemre járt, valami számítógépes tanfolyamot végzett. Nem mintha tényleg szüksége lett volna rá. Kibaszottul okosabb volt, mint a többség. A tizennyolcadik születésnapján jött össze a nőjével. Mindannyian eljöttünk megünnepelni, és a nő azóta is hozzá van tapadva, mint a ragasztó. Édes, félénk lány volt. Mindannyian örültünk neki.

Átkarolva a vállát, Mena felé fordultam: – Jason, ő itt a fiam, Koda, és a nő, aki a kezében tartja, Mena, ah... – A francba, most mondjam azt, hogy „a nőm”? Ezt egyáltalán nem gondoltam át.

– Szia, Jason! – Mena elmosolyodott. Éreztem, hogy Jason lemerevedik. – Koda dadája vagyok.

Jason hozzám hajolt, és szerinte suttogott: – Amikor mosolyog, sokkal szebb, mint Clary.

A mosolyom pimasz vigyorrá szélesedett, amikor láttam, hogy Mena elpirul. Úgy tettem, mintha én is suttognék: – Ennél jobban már nem is érthetnék egyet. – Felegyenesedve Koda felé nyúltam, és átvettem. Miután a csípőmre ültettem, a másik kezemmel átkaroltam Mena vállát. – Kicsim, Jason Blue testvére, a Hawks tagja, ráadásul számítógépes zseni.

– Elfelejtette megemlíteni, hogy jóképűbb vagyok, mint a többiek. – Jason elvigyorodott. – De foglalt vagyok. Sajnálom, Mena!

A nőm felkacagott. – Semmi baj, Jason. Nagyon örülök, hogy megismerhetlek.

– Én is. Bár nekem most mennem kell. Megígértem a szépségemnek, hogy elviszem egy körre, aztán anya ma este valami családi vacsorát csinál. – A szemét forgatta, előrelépett, és ölelésbe húzta Menát. – Vigyázz Dive-ra!

Amikor elhúzódott, a csajom rákacsintott, amitől ismét elvigyorodott.

– Később, testvér! – Felemelte az öklét. Hozzáütöttem az enyémet, megemeltem felé az állam, aztán elkocogott a Harley-ja felé. Blue és az anyja minden kibaszott nap aggódott miatta, hogy motorozott. De mivel azt mondta, hogy addig nem igazi testvér, amíg nincs saját motorja, hát kapott egyet. Az a kölyök nagyon durva volt.

Menára nézve kérdeztem: – Készen állsz?

– Ha minden barátod olyan, mint Jason, akkor igen.

Kuncogva kézen fogtam, és az iroda felé vezettem, ahol Low dolgozott. – Majd meglátod.

Amikor kinyitottam az ajtót, Low felsikoltott: – Gyere ölelj meg, szépfiú! – Tudtam, hogy a fiamhoz beszél. Mégis vigyorogva tártam szét a karjaimat. Low a szemét forgatva mondta: – Nem hozzád beszéltem! – Kivette Kodát a karomból, és szorosan magához ölelve csókokkal borította az egész arcát. Koda végig kuncogott, élvezte a figyelmet.

Az iroda ajtaja kinyílt, és egy mosolygós Dodge sétált be. – Testvér! – Hátba vágott, majd Mena felé fordult, aki meglepetésében felsikoltott, amikor átölelte. – Jó látni téged, Mena.

– T-téged is – mosolygott szégyenlősen.

Dodge rám nézett, és azt mondta: – Miért nem mutatod meg Menának a környéket? Mi majd vigyázunk Kodára.

Vigyorogva megjegyeztem: – Jól hangzik. – Ez volt a tervem. Aznap kora reggel felhívtam Dodge-ot, és elmondtam, hogy elhatározásra jutottam Menával kapcsolatban, miszerint velünk költözik, ha eljön az ideje. Hogy mennyire akartam őt a házamban, az életemben, jobban, mint eddig. Azt akartam, hogy a nőm legyen. De előbb látni akartam, hogyan bánik a testvéreimmel, hogyan boldogul a tábor körül, különösen, amikor felfedezi, mi történik, amikor a testvéreim belekötnek egymásba. Hétvége volt, így tudtam, hogy sokan élvezik majd a szabadnapjukat.

– Itt maradhatok Kodával, ha te a barátaidhoz akarsz menni.

– Bébi! – Felnevettem. – Ők a testvéreim, és te velem jössz. – Kézen fogtam, és kikísértem az irodából a műhelybe. Bár nem kerülte el a figyelmemet a kikerekedett szeme, amit Low-ra meresztett, vagy a kacsintás, amit Low válaszul adott.

Basszus, nagyon reméltem, hogy Mena képes lesz kezelni mindazt, amit most látni fog.

 

 

Huszonegyedik fejezet

 

Mena

 

Fordította: Sweety

 

Égett a gyomrom és hányingerem lett. Vagy csak a szívem vert össze-vissza, mert ideges voltam? Miért akart körbevezetni? Miért volt fontos, hogy találkozzam a bará… testvéreivel?

Már nem volt energiám. Főleg azután, hogy hallottam, Jasont, hogy úgy tűnt, Kalen meg akar csókolni, amit ő sem tagadott. Akkor úgy éreztem, mintha tényleg meg akart volna csókolni. Hálás voltam, hogy nem tette, mert akkor Koda szemtanúja lett volna, hogy elveszítem az eszemet, és felfalom az apját.

Miközben végigsétáltunk a garázson, minden férfi odaköszönt Kalennek, de Dive-nak szólították. Először az összekulcsolt kezünket, majd a testemet vizslatták végig. Hirtelen olyan volt, mintha mikroszkóp alatt lennék.

A garázs oldalán lévő ajtóhoz értünk. Kihallatszott a dübörgő zene, de mielőtt még kinyitotta volna, felém fordult: – Ne feledd, Napsugaram, mi motorosok vagyunk. Szeretünk bulizni, keményen élni és ugyanolyan keményen dugni. – Elpirultam, mire elvigyorodott. – Hangosak vagyunk, és tele energiával, de soha ne félj! Mindig megvédünk téged. Nem csupán én, de az összes testvérem is vigyázni fog rád. Ez a Hawks és a testvériség lényege.

Az arcát tanulmányozva észrevettem, hogy ideges, amiért bevisz közéjük. Meg akartam nyugtatni, hogy minden rendben lesz. Bármi is történik, meg fogom oldani, a motorosokról szóló mesék ellenére is. Durvák és ijesztőek, úgyhogy nem valószínű, hogy meg tudnám győzni. Egy megnyugtató mosollyal fordultam felé: – Ne aggódj! Ha veled elbírok, akkor a többi motorossal is.

Hátravetett fejjel hangosan felnevetett. Miután csitult a nevetése, megrázta a fejét: – Majd meglátjuk. – Aztán kinyitotta az ajtót.

Amint beléptünk kitört az éljenzés. Azonnal kiszúrták Kalent, és elindultak felé. Elengedte a kezemet, és férfiasan megölelte őket. Körbenéztem. Legalább húsz férfi volt a teremben, ami biliárdasztallal, kanapékkal, bárpulttal, asztalokkal és székekkel volt berendezve. Emellett még körülbelül tíz nő, hiányos öltözékben, mire szinte meztelennek éreztem magam a farmer rövidnadrágomban. Figyeltem, ahogy a nők, Kalen üdvözlését követően, ráfonják magukat a napi zsákmányukra.

Már hallottam róluk korábban. Bár nem tudtam, hogy tényleg léteznek. Ők voltak a klubnyuszik. Az volt az életük, hogy bármilyen szexuális igényüket kiszolgálják a motorosoknak.

Felfordult a gyomrom. Izzadni kezdett a tenyerem. Nem tudtam eldönteni, hogy mit érzek a létezésük miatt. Kalen is használta őket?

Gondolatban már kurvának könyveltem el őket, holott nem kellett volna. Nem tudtam, hogy miért tették, amit tettek. Bármi történhetett az életükben, ami idáig juttathatta őket. Ki voltam én, hogy elítéljem a nőket azért, amit tettek, és emellett a férfiakat azért, mert élvezték ezt?

Ha mindenki boldog volt, és senkinek sem esett bántódása, akkor semmi közöm a történtekhez.

Nos, csak amíg Kalen nem használta a nőket. Ha mégis, akkor az már egy másik történet. Ha akart egy ágymelegítőt, akkor annak nekem kellene lennem. Nem engedhetem, hogy egy örömlány beférkőzzön Kalen és Koda életébe.

– Mena?

Kalenre pillantva rájöttem, hogy annyira a saját fejemben voltam, hogy már biztos többször is szólított. Aggodalom ült ki az arcára. Kérdőn felvonta a szemöldökét, és megkérdezte, jól vagyok-e.

Egy mosollyal adtam a tudtára, hogy jól vagyok. Majd később megkérdezhetem Kalent a motoros nyuszik használatáról, bár biztos, hogy végigpirulnám az egészet.

A vállain látszott, hogy megkönnyebbült. Intett, hogy jöjjek közelebb, de mielőtt egy lépést is tehettem volna, valaki a nevemet kiáltotta, majd erős, férfias karok fonódtak a derekamra és felemeltek.

– Mena, kicsim! Hogy vagy? Olyan jó, hogy itt vagy! – Nagy lendülettel tett le, amitől meginogtam, és ha Knife nem tart vigyorogva a vállamnál fogva, el is estem volna. – Mit csinálsz itt? Látni akartál, mert hiányoztam? A fenébe, te nő, nagyon étvágygerjesztően nézel ki.

A szoba elcsendesedett, csak a zene szólt a hangszórókból. A feszültség betöltötte a teret; szinte a bőrömön éreztem.

– Ööö – kezdtem.

– Knife! Én a helyedben hátrébb lépnék – mondta egy mély hang humorosan. Odafordulva Dallast pillantottam meg. Éppen köszönni akartam neki, amikor egy test melegét éreztem a hátamnál. Hátra kaptam a fejem, és mögöttem Kalen vicsorgott.

– Engedd el, vagy segítek hátrébb lépni!

– Ugyan már, testvér! – Knife csak mosolygott. – Ő csak a gyereked dadája. – Valaki halkan füttyentett. A többiek káromkodtak, vagy nevettek.

– Ő az enyém – közölte keménységgel a hangjában.

Megmerevedtem. Ez most mit jelent?

– Most csak szórakozol velem, ugye? – vigyorgott Knife.

– Mondd csak, mit csinálna veled Pick vagy Billy, ha hozzáérnél Josie-hoz?

– Eszméletlenre vernének.

Mi van?

– Vedd ezt figyelmeztetésnek! Ha még egyszer hozzáérsz Menához, én is ugyanezt teszem.

Knife mosolyogva lépett hátra. – Igényt tartasz rá?

– Igen – morogta.

Hogy mi?

Knife ekkor felnevetett. – Kurvára itt volt már az ideje!

A teremben mindenki kiabálni kezdett. Be akartam fogni a fülem, de valaki megfogta a kezem és maga után húzott. Kalen egy hosszú folyosón vonszolt, de így is hallottam, az éljenzést és a tapsot mögöttünk, amíg be nem léptünk egy szobába.

Kalen a csukott ajtónak támaszkodott, és magához húzott. A hirtelen mozdulattól a mellkasának kellett támaszkodnom.

Felnézve, észrevettem a szeme csillogását. – Mi volt ez az egész? – suttogtam.

– Egy kijelentés. – A hangja mély és komoly volt.

Oldalra néztem, majd vissza rá. – Mi történt? – suttogtam újra.

– Csókolj meg, és elmondom – követelte.

A gyomrom megremegett. A csiklóm ugyanezt tette. – Mi? – kérdeztem, egy nagy levegőt véve.

Közelebb hajolt, a szemei szinte felfaltak, az arcomat kutatták, végül a tágra nyílt szemeimbe nézett. – Utáltam, hogy hozzád ért. Ez volt az utolsó csepp a pohárban, Mena. Te voltál az utolsó csepp. Te. Az. Enyém. Vagy! – Az ajka az enyémhez simult. Egy másodpercre megdermedtem, aztán megfogta a combomat, és felemelt. A vállát átkarolva a lábaimat a dereka köré fontam, és lehajtott fejjel elmélyítettem a csókunkat. Kétségbeesett érzés volt. Nem tudtunk betelni egymás ízével, érzésével, hevességével. Olyan régóta épült bennünk a vágy, a feszültség és a szükség. De most vége volt. Megkaptam őt. Szorosan magamhoz öleltem. Végre megcsókolt, és a nyelvünk ördögi táncot járt.

Felülmúlta a képzeletemet, pedig sokat fantáziáltam róla.

Hátrébb húzódott, és homlokát az enyémnek döntötte. – Bassza meg! – morogta, majd ismét hevesen megcsókolt.

Elindult velem. Addig hátráltatott, amíg egy puha matracnak nem ütközött a lábam. Mivel teljesen belemerültem a csókba, észre sem vettem, hogy egy hálószobában vagyunk. De mindez nem érdekelt, amíg a karjaiban tartott.

A pólójába kapaszkodtam. Többet akartam, de ahhoz túl izgatott voltam, hogy megszólaljak.

Hátrahajtottam a fejem, amikor végig csókolta a nyakam. Kapkodtam a levegőt, amikor belém harapott, nyalt és szívott. – Meg akarlak érinteni mindenhol. Bassza meg, Napsugaram, csak egy kis érintés, amíg haza nem érünk! Kell valami, amivel kibírom addig – motyogta a bőrömhöz. Fogalmam sem volt, hogy mit akar, de abban a pillanatban bármit megadtam volna neki. Bólintottam, majd egy igent nyögtem, mire erősen beleharapott a kulcscsontomba.

Végigsimított a vállamon, a karomon, majd megállt a derekamnál, miközben elvesztem az illatában, az érintésében, és a testében. Zihálni kezdtem, amikor a rövidnadrágom gombjánál kezdett matatni. Kigombolta, majd lehúzta a zipzárt.

Talán meg kellett volna állítanom. Talán gondolnom kellett volna a többiekre a másik szobában. De Kalen teljesen átvette az agyam felett az irányítást. Az ujjait lassan végighúzta a bugyim felső részén, a szája pedig visszatért a nyakam heves csókolgatásához, mintha én lennék az utolsó nő a földön.

Amikor a bugyimba nyúlva megérintette a csiklómat, a szájába nyögtem. A csípőjét az oldalamhoz nyomta, és azonnal éreztem mennyire beindult attól, hogy megérinthetett. Ujjai lejjebb siklottak, megsimogatta a lyukamat, majd a saját nedvemet használta a csiklóm simogatásához.

– Kibaszottul végre megérinthetem az édes, csupasz puncidat – nyögte. A lábaimat még jobban széttártam, hogy jobban hozzám férjen. Szorosan markoltam a pólóját.

– Kalen! – leheltem bosszúsan az ajkához, amikor az ujjai hirtelen megálltak.

– Mire van szükséged, Napsugaram?

– Kérlek! – könyörögtem, miközben pajkos szemeibe néztem.

– Mondd el, mit akarsz, Mena!

– Kurvára érints meg! – parancsoltam.

Felkuncogott és megcsókolt. – A nőm mocskos szájú, amikor be van gerjedve.

A nőm!

Azt mondta, hogy a nőm.

Az övé voltam.

Igényt tartott rám.

Ezt jelentette, amit a teremben mondott.

A sarkam az ágynak nyomva, felemeltem a csípőmet: – Érints meg, Kalen! Elégíts ki, ha már a nőd vagyok!

A szeme elsötétült. Halkan morgott. – Örömmel! – Két ujját egyenesen belém mélyesztette. Hangosan felnyögtem, miközben a csípőmmel fel-le mozogtam, meglovagolva az ujjait. – Igen, Napsugaram. Dugd meg magad az ujjaimon! – Annyira nedves voltam, és már nagyon közel jártam. Teljesen elvesztem abban, amit Kalen művelt velem.

Megszakítva a csókot, a szája lefelé siklott, miközben meglovagoltam az ujjait. Felkiáltottam, amikor a pólómon keresztül a szájába vette a mellbimbómat: – Bassza meg, igen! – Aztán beleharapott, és keményen belém nyomta az ujjait. Amikor a hüvelykujjával megérintette a csiklómat, azonnal elélveztem. Megragadtam a csuklóját, és tovább folytattam a ki-be mozgatását, miközben lüktettem az ujjai körül.

Amint csitult az orgazmusom, az egész testem elernyedt. Kinyújtózva, fáradtan, de mosolyogva néztem Kalenre. Az ujjai kicsúsztak belőlem. A testem összerándult a veszteség érzésétől, majd a szájába vette az ujjait, és lenyalogatta a nedvemet.

– Krisztusom! – sziszegte. – Alig várom, hogy felfaljalak, Mena! Széttárod a lábaidat, és nekem adod a puncidat, hogy felfaljam?

Oh. Édes. Istenem!

A csiklóm lüktetett. Ha továbbra is ilyeneket mond, valószínűleg újra el fogok élvezni.

Elmosolyodva mondta: – Igen, a nőm szereti annak gondolatát, hogy a pasija kinyalja.

Az orgazmusköd eloszlott, és halkan kérdeztem: – Szóval ez azt jelenti, hogy mi... ööö... együtt vagyunk?

Hátravetett fejjel felnevetett. Aztán a homlokát a vállamnak támasztva kuncogott.

Hátrébb húzódva, elmosolyodott. – Igen, Napsugaram. Együtt vagyunk.

Nem törődve azzal, hogy kinevetett, széles vigyorral suttogtam: – Király!

Megsimogatta az arcom, majd egy apró csók után ő is suttogott: – Igen, király! Felült, majd felhúzta a rövidnadrágomat, utána pedig olyan szavakat mondott, amiket egyetlen nő sem akart hallani az orgazmus után. – Ettől függetlenül beszélnünk kell.