18.-19. Fejezet

 

Tizennyolcadik fejezet

 

Dive

 

Fordította: Sweety

 

Gondolatban megveregettem a vállam, amiért nem ugrottam át az asztal fölött, és nem tepertem a földre Menát. Ebben segített, hogy Koda az asztalnál ült. A hányinger kerülgetett, amikor Markról beszélt. Imádta őt. Nyilvánvaló volt, amikor róla beszélt. Ugyanakkor ő maga is elismerte; nem volt szerelmes belé. A bűntudat és a félelem miatt maradt vele, és abban a helyzetben, megértettem, miért döntött így.

Mindenre figyeltem, amit mondott. Mindenre figyeltem, amit csinált.

Folyamatosan lefoglalta az elmémet.

Istenem, már a gondolattól, hogy csupasz a puncija, egész nap felállt a farkam.

Amikor kiléptem Koda szobájából, kuncogtam a gondolatra, hogy mekkora szarságok történtek. Miután hallottam, hogy úgy sikoltozik, mintha valaki meg akarná ölni, és benyitottam hozzá, nagyon dühös lettem. Legszívesebben véresre vertem volna Juliant, ha Low nem ül mellettük. Látva, hogy nem történt semmi, segített megnyugodni. Mégis, az a tény, hogy Julian láthatta először az édes punciját, kurvára felhúzott. Aztán amikor mellettem elsétálva kijelentette, hogy a függönyei passzolnak a drapériájához, és nekem nem volt lehetőségem megnézni, kész voltam kinyírni a köcsögöt. Szerencsére Dodge elkapott.

Mi a fenét gondolt? Jézusom, kurvára fájdalmas lehetett. Nem hazudtam, hogy észrevettem, amikor összerezzent, lassan ült le vagy sántított. Dodge és én egész idő alatt azzal küzdöttünk, nehogy elnevessük magunkat.

Minél több időt töltöttem Menával, annál jobban tetszett. Jézusom, sosem gondoltam volna, hogy megpróbálja gyantázni a punciját, és nem lesz képes befejezni. Biztos nagyon fájhatott neki, ha Low és Julian segítségére volt szüksége. A pokolba is, mindenki látta, hogy nagyon zavarban volt az egész miatt. Bármelyik normális ember az lett volna. Mégis, ahogyan kezelte ezt az egész dolgot, az a bátorságáról tanúskodott.

A vonzalom napról napra nőtt. Be akartam menni a szobájába, és felmérni a gyantázás okozta károkat, hátha enyhíteni tudnám a fájdalmát. A francba, még a farkam is megrándult a farmerom mögött a gondolatra. Azt akartam, hogy széttegye a lábait, és megvizsgálhassam. Szerettem volna csókokkal borítani, hogy aztán megízlelhessem a nedveit.

Bassza meg!

Korán volt még, de a kéjes gondolataim miatt a szobám felé vettem az irányt, hogy kiverjem, különben egész éjszaka kemény leszek.

Még mielőtt becsuktam volna az ajtót, már lehúztam a pólómat. Egyenesen az ágyhoz mentem, és felemelve a párnámat bámultam, amit aznap reggel elloptam.

A csipkés piros bugyiját.

A szárítóban egy pólót kerestem, amikor rábukkantam. Gondolkodás nélkül felmarkoltam. Mint egy kábítószeres, aki be van tépve, az arcomhoz szorítottam és beleszagoltam, de csalódottságomra csak öblítő illata volt. Akkor egy kibaszott mocskos fasznak éreztem magam, de ez nem akadályozott meg abban, hogy zsebre vágjam, és bevigyem a szobámba.

Egész nap ez járt a fejemben. Elképzeltem a sápadt bőrén, elképzeltem, ahogy lassan lecsúsztatom a lábán. Ekkor az orromhoz emelném, miután viselte őket, hogy beszívjam édes illatát.

Jézusom, a farkam már a gondolattól is csöpögött.

Lerúgtam a csizmámat, kigomboltam a farmerom, és a bokszeralsómmal együtt letoltam.

Tényleg ezt akartam csinálni?

Jézusom, igen.

Felkaptam a bugyiját, megigazítottam a párnát, és az ágy közepére ültem. A rohadt életbe, azt kívántam, bárcsak olyan illata lenne, mint neki. Meg akartam ismerni a puncija illatát. Kurvára lefogadom, hogy nagyon élvezném.

Megmarkolva a farkamat, a kezemmel fel-le simogattam, miközben a másik kezemmel megmarkoltam a bugyiját. Hiányzott a női punci. Hiányzott, hogy megkóstoljak, megegyek, megnyaljak és megdugjak egyet. Túl régóta használtam csak a kezemet.

A bugyiját a farkam köré tekertem; az érzés hatására felnyögtem. Lehunytam a szemem, és a fejemet a fejtámlának döntve elöntötték a képek az agyamat.

Mena csak abban a bugyiban.

Kinyitja az ajtót, és meglátja, mit csinálok. Ahogy rajtakap a bugyijával, és azt mondja, hogy arra nincs is szükségem. Majd ő segít nekem.

Lassan levetkőzne. Megnyaltam az ajkam a telt melleinek látványától. Felmászna az ágyra, és éhesen nézne rám. A farkamat a szájába akarná venni. A Napsugaram könyörögne érte. Mégis nemet mondanék. Megkérném, hogy üljön az ágyra, széttárt lábakkal mutassa meg szép punciját, és persze megtenné, mert tudta, hogy mennyire megszállottan szeretem a puncit.

Bassza meg, mióta elmondtam neki a klubnevem jelentését, minden reggel rózsaszín pofival jött át a házba. Krisztusom, ha elég tökös lennék, akkor megkérdeztem volna, hogy megmutassam-e mennyire szeretem a puncit, de ehhez nem volt elég bátorságom.

Hamarosan változtatni fogok ezen.

Hamarosan meg fogom kóstolni.

A pokolba is, már majdnem elélveztem, úgyhogy lassítanom kellett a ritmuson. A képek viszont tovább bombázták az agyam. Menáról, ahogy velem szemben ül az ágyon széttárt lábakkal. Megkérném, hogy érintse meg magát. Először félénken mosolyogna. Lesütött szemmel óvatosan kinyújtaná a kezét, és végigsimítana a puha húsán. Azt szeretném, hogy azon a ponton érintse meg magát, ahol én akartam. Az első érintésre a háta ívbe feszülne, és azt kívántam, bárcsak az én kezem érintené. Nyögdécselne, ahogy két ujját magába csúsztatja. Ekkor minden önuralmam kiszállna az ablakon. Megragadnám a bokáját és magamhoz húznám. Aztán átkarolnám a derekát, és az ölembe ülve hátradőlne, hogy én is belemárthassam az ujjaimat, majd kihúzva lenyalhassam róluk a nedvességet.

A Napsugaram lihegve többet akarna tőlem, és én megadnám neki. Közelebb húznám, és a farkamat a szűk lyukához igazítanám. Lassan, incselkedve leereszkedne rám. A puncija úgy illeszkedne, mint egy kesztyű, mintha nekem készült volna.

– Bassza meg! – morogtam, amikor az ondóm kirobbant belőlem, és a hasamra fröccsent. Folyt tovább, ahogy a kezemet fel-le futtattam, egyre gyorsabban és gyorsabban.

Pokolian régen nem élveztem el ilyen erősen. Krisztusom, a kimerültség rögtön eluralkodott rajtam utána. A már reggel az éjjeliszekrényemre készített zsebkendőkért nyúltam. Már akkor tudtam, hogy mi lesz az esti program. Megtisztogattam magam, és visszacsúsztattam a bugyit a párnám alá, aztán az oldalamra fordulva rögtön elaludtam.

 

*

 

Valami zajra felébredtem. Azonnal felültem az ágyban, és feszültem hallgatództam, hogy mi ébresztett fel. Ekkor hallottam egy kiáltást.

– A francba, Koda! – Az álmosságot azonnal felváltotta az adrenalin. A fiam sosem ébredt fel sírva, így tudtam, hogy valami baj van. Kiugrottam az ágyból, és egyenesen hozzá rohantam.

Mena ott állt, bassza meg, egy pólóban és egy bugyiban.

– Jól van? – kérdeztem. A szívem úgy éreztem, mintha a torkomban dobogna.

Megijedt, mert Koda olyan hangosan sírt, hogy nem hallotta, hogy bejöttem. Próbált a sírásnál hangosabban beszélni. – Éppen zuhanyozni mentem, amikor meghallottam. Szerintem nem érzi jól magát. – Mintha Koda be akarta volna bizonyítani a találgatását, lehányta Menát és saját magát. Aztán újra sírni kezdett. – Ó, édes fiam! Semmi baj! Majd mindjárt átöltöztetünk. – Felém fordult: – Te... – Felzihált és lehunyta a szemét. – Kalen! – A nevem szinte egy nyögés volt. Végignézve magamon rájöttem, hogy pánikomba csak meztelenül rohantam át.

– A francba! Hallottam a sírását, és csak úgy rohantam. – A farkam azonnal megmerevedett; mintha be akart volna mutatkozni a Napsugaramnak.

– Meztelenül alszol – jegyezte meg, félig kinyitotta a szemét, majd újra szorosan lehunyta, és az amúgy is kipirult arca még vörösebb lett, ami a nyaka aljáig terjedt. Gyengéden ringatta a karjában Kodát, aki sírásból nyöszörgésre váltott. Szegény fiú, a betegség szívás volt, de előbb mindkettőjüknek meg kellett mosakodnia, aztán majd én gondoskodhatok róla.

Kuncogva odaléptem hozzájuk: – Irány a fürdőszoba, kicsim! Mindkettőtöknek meg kell mosakodnia, aztán majd átveszem Kodát, amint tiszta lesz. Addig én felveszek egy bokszeralsót. – Az ajtóhoz tereltem őket. – Hacsak nem akarod, hogy így maradjak.

Megint kuncogni kezdtem, amikor nem jött válasz, mintha gondolkodna. – Nem, öhm, a bokszeralsó jó ötlet.

Nem tudtam ellenállni. Ahogy kiértünk a folyosóra, odahajoltam hozzá, és megcsókoltam a vállát. Megmerevedett, amíg meg nem paskoltam a fenekét, és közben azt mondtam: – Fürdőszoba.

– Ööö, persze. – Bólintott és elindult. A szobámba sétálva még visszanéztem, és rajta kaptam, hogy a fenekemet bámulja. Amikor észrevette, hogy figyelem, a szemei tágra nyíltak. Rákacsintottam, mielőtt belépett a fürdőszobában.

Fekete bokszeralsóban léptem be utána. Mena, még mindig ruhában állt a zuhany alatt, Kodával a karjában.

– Most hívtam fel a főnökömet. Mondtam neki, hogy ma nem megyek dolgozni.

– Nem kellett volna ezt tenned. Tudok rá vigyázni.

– Tudom, hogy meg tudod tenni, de én is itt akarok lenni vele. – Ellágyult tekintettel bólintott. – Hogy van?

– Segítenél levetkőztetni? Aztán lefürdetem és szárazra töröljük. Szüksége lesz gyógyszerre, hogy rendbe jöjjön a pocakja.

– Igen, jól hangzik. – Beálltam a zuhany alá a vízsugáron kívül. Nem akartam elázni és lefagyasztani a golyóimat, amíg tartom Kodát, hogy Mena lezuhanyozhassa magáról a hányást. Megfogtam Kodát a hóna alatt, és tartottam, amíg Mena gyorsan levette róla a ruháit, és lemosdatta a babaszappanjával. Úgy tűnt, tetszett neki a zuhany. Nem sírt, csak a saját gondolataiba merülve figyelt. Megpusziltam a halántékát, és azt mondtam neki: – Minden rendben lesz, haver! – Megpróbált az arcomhoz nyúlni, de túl messze tartottam. Áh, bassza meg! A mellkasomhoz húztam, mire azonnal a szakállamhoz nyúlt, és szórakozottan játszott vele.

– Nagyon fáradtnak tűnik. Hogy aludt az éjjel?

– Jól. Egy pisszenést sem hallottam.

Szomorúan elmosolyodott. – Ma szerintem egész nap aludni fog. Kétlem, hogy bármi mást is csinálna.

– Jól hangzik. Lusta napot tartunk, amíg a fiam jobban nem lesz.

– Készen is van.

– Köszönöm, te is mosakodj meg! Majd én megtörlöm és felöltöztetem. Aztán cserélünk, amíg lezuhanyozom.

– Oké.

Mielőtt azonban kiléptem volna a zuhany alól, odahajoltam hozzá, és megcsókoltam az arcát. Hallottam, ahogy nagy levegőt vett. Amikor elhúzódtam, a szemébe néztem. – Köszönöm, Napsugaram. Nélküled nem sikerült volna.

Felnézett rám: – Igen, lehet, de azért köszönöm.

Miután a törülközőt a fiam köré tekertem, és kiléptem volna a fürdőszobából, hátrapillantva észrevettem, hogy engem figyel, így azt mondtam: – Szólj, ha segítségre van szükséged! – Egy kacsintással kisétáltam, de még láttam, hogy kikerekedett szemekkel tátva maradt a szája, és teljesen kipirult az arca.

Gyorsan felöltöztettem Kodát, és elöntött az aggodalom. Basszus, reméltem, hogy rendbe fog jönni. Talán a biztonság kedvéért fel kellene hívnom az orvost. Az egyetlen jó dolog, hogy ha csak egy gyomorrontás volt, akkor ezúttal nem kellett használnom azt a takonyszívót.

Tizenkilencedik fejezet

 

Mena

 

Fordította: Sweety

 

A szívem majd megszakadt Kodáért. Gyűlöltem betegen látni. Legalább az apja otthon maradt, hogy segítsen gondoskodni róla. Annak ellenére, hogy mindent megtettünk, hogy jobban legyen, talán a biztonság kedvéért hívnunk kellene a háziorvost. Kalen aggódó típus volt, így talán megnyugtatná, ha kijönne az orvos.

Kellemes sokkot okozott Kalent teljes meztelen pompájában látni.

Formás, jól kinéző pénisszel bámult rám.

Még ha csak egy másodpercre is, mert ostoba módon becsuktam a szemem, és elszalasztottam, hogy az egész testét végig szemügyre vegyem. Ehelyett az emlékezetembe véstem azt a pillanatnyi képet, hogy éjjelente felhasználhassam, amikor elképzeltem őt...

Aztán megcsókolta a vállamat. Biztos, hogy nem képzelődtem. Csak egy könnyed csók volt, de azt a lábujjaimban is éreztem. Sőt, még a vaginám is túljutott a rám irányuló dühén. Amikor rácsapott a fenekemre majdnem meghaltam; a szívem olyan hevesen vert a mellkasomban. Persze hátra kellett nézni, amikor tudtam, hogy a szobája felé tart, és sikerült meglátnom a formás fenekét. A karjait finom tetoválások borították, de a háta közepén csak egy volt. Az egy sólymot ábrázolt. Nem mintha vágytam volna rá, hogy megfogjam a fenekét. Amikor rajtakapott, hogy bámulom, majdnem lenyeltem a nyelvem.

Ha nem fájtam volna annyira alul, tovább maradhatnék a zuhany alatt, hogy megérintsem magam, bár biztos gyorsan elélveztem volna mindattól, amit láttam, és amit tett.

Mire felöltöztem, és kisétáltam a fürdőszobából, Kalen már a konyhában volt, Koda pedig az etetőszékében nyűgösködött.

– Azon gondolkoztam, hogy nem kellene-e felhívnunk az orvost? – kérdeztem.

Kalen morgott, miközben arra koncentrált, hogy kimérje Koda gyógyszerét. Felém fordulva mondta: – Én is ugyanerre gondoltam. Telefonálnál, amíg beadom neki ezt, és meglátjuk, eszik-e valamit? Ha nem, akkor megpróbálok egy kis innivalót adni neki.

Odasétáltam Kodához és a forró homlokára tettem a kezem. Gyengéden megpusziltam, mire felnézett rám, egy apró mosollyal. Aztán a figyelme az apjára terelődött, amikor Kalen odalépett.

– Ízlik ez nekik?

– Általában a gyerekek szeretik az ízét – nyugtattam meg, majd hozzátettem: – Legalább most nem kell a taknyot szívnod. Igazából – indultam a nappali felé a telefonért –, meglep, hogy nem öklendeztél, amikor Koda hányt.

– Nem vicces, asszony!

Nevetve mentem telefonálni.

Koda egész délelőtt törölközőkkel körülvéve szundikált a kanapén. A padlón párnákat halmoztunk fel arra az esetre, ha leesne. De egyikünk mindig ott ült a kanapén, ha hányni kezdene. Az orvos csak késő délután érkezett meg.

Egy mogorva Kalen állt a kanapé mögött, karját keresztbe fonva a mellkasán. Az orvosra meredt, miközben az Kodát vizsgálta, és újra és újra rám pillantott. Én a kanapén ültem, Kodával az ölemben, mert sírni kezdett, amikor az orvos közelebb jött. Meggyőződésem, hogy Kalen azért marad távolabb, nehogy valamiért az orvosra támadjon.

Az orvos felállt, és rám mosolygott. – Maga a nagynénje?

– Nem, én...

– Mi köze van ennek a fiamhoz? Csak mondja el, mi a baja.

Az orvos elvörösödött és hátralépett. – Igen, úgy tűnik, csak egy gyomorrontás. Semmi komoly. Csak arra van szükség, amit már eddig is tett. Pihenés, nagyon sok folyadék, és Panadol a megfelelő időben. Ne aggódjon, ha nem eszik. Lehet, hogy egyáltalán nem is akar.

– Rendben – morogta Kalen.

Felálltam, és visszaültettem Kodát a kanapéra: – Köszönöm, hogy eljött, doktor úr! Mr Brooks a nap végére rendezi a számlát. – Megfogtam a karját, és az ajtóhoz vezettem. Halk morgás hallatszott mögöttem. A vállam fölött átpillantva észrevettem, hogy Kalen az orvos karján lévő kezemet bámulja. Gyorsan elkaptam onnan, és kinyitottam az ajtót. Az orvos kilépett. Megfordult, mintha mondani akart volna valamit, de én gyorsan megszólaltam: – További szép délutánt, és még egyszer köszönöm! – azután gyorsan becsuktam az ajtót.

Megpördülve mondtam: – Miért viselkedsz ősemberként, amikor azért van itt, hogy segítsen Kodának.

A szemét forgatva megkerülte a kanapét, majd leült a fia mellé. – A jó öreg doki túlságosan el volt foglalva azzal, hogy a melleidet és a lábaidat bámulja, ahelyett, hogy Kodát vizsgálta volna.

A szemem tágra nyílt. – Nem így volt! De nem kéne ennyit káromkodnod Koda előtt.

– De igen. És Koda meg fogja tanulni, mi a rossz és mi a jó.

A kezemet a magasba emelve megkérdeztem: – Nem akarsz egy újabb orvost hívni egy második véleményért?

– Nem.

– Tehát bízol a szavaiban.

Megvonta a vállát. – Ő orvos, bármilyen perverz is. Legközelebb ne nyúlj hozzá.

Elkeseredve csattantam fel: – Én csak az ajtóhoz kísértem.

– Ne érj hozzá! – vágott vissza durván.

– Miért ne?

– Mert nem akarom látni.

Csend telepedett közénk, mígnem azt suttogtam: – Ó! – Majd megmozdulva folytattam: – Hm, nekilátok a vacsorának, hátha Koda eszik valamit. Feltöltöm az ivópoharát, és takarítok egy kicsit.

Kalen vigyorogva nézett a fiáról rám. – Igen, tedd azt, Napsugaram.

Így elmenekültem a szívdobogás-helyzet elől, de rendet kellett tennem a fejemben. Olyan, mintha Kalen vonzódna hozzám. Jobban, mint a házvezetőnője, vagy Koda dadusa iránt. Nem tudtam mit kezdjek ezzel a helyzettel, viszont a testemnek tetszett a gondolat, hogy Kalen érdeklődik irántam; legalábbis szerintem. Bár nem sok tapasztalatom volt a férfiakkal kapcsolatban. Mark volt az egyetlen szeretőm, akivel együtt nőtünk fel. Most minden más volt. Friss, izgalmas és új.

Mégis attól tartottam, hogy a kényelem miatt volt.

Hiányzott neki a felesége.

De azt is mondta, hogy Koda miatt.

Tudtam, hogy Koda fontosabb volt Kalen számára, minthogy menjen, és keressen egy nőt, akivel együtt töltheti az éjszakát, vagy egy órát, csak hogy elélvezhessen. Szóval visszatértem az első gondolatomhoz. Kényelmes voltam.

Nem azért gondoltam ezt, hogy még mindig távol tarthassam őt?

Ez is egy lehetőség.

Rendben, ez több mint valószínű, de persze megijedtem Kalen érdeklődésétől, még ha ez ugyanakkor izgatott is. Elkeseredve a belső harcomtól, megpróbáltam elhessegetni a Kalenre vonatkozó gondolatokat, és az étel elkészítésére koncentráltam.

Vacsorára zöldséglevest készítettem meleg, házi készítésű zsemlével. Még ha Koda nem is ette meg a zöldségeket, hanem a húslevest fogyasztotta helyette, legalább eszik valamit. Két tálcával sétáltam be a nappaliba. – Vacsora.

– Kibaszott jó illata van, Napsugaram. – Kalen felült, és segített a nagyon fáradt Kodának is felülni.

El akarta venni Koda tálját, de erre azt mondtam: – Nem, te edd meg a vacsorádat! Én leülök ide, és megetetem Kodát. Most nem lesz kedve egyedül enni.

– Köszi, bébi!

Elpirulva válaszoltam: – Nem probléma. – Miután Kalen elvette a tányérját, a tálcát a dohányzóasztalra tettem, leültem a padlóra, és kanalanként etettem Kodát. Boldogan vette, de aztán a tizedik kanálnál már visszautasította, így megpróbálkoztam egy kis vajas zsemlével. Elvette, de tudtam, hogy nem fog sokat enni belőle.

A szemem sarkából láttam, hogy Kalen mosollyal az ajkán figyel kettőnket. Bár ettől újra eszembe jutott a kérdés, ami vacsorakészítés közben is. Aggódtam, hogy nem láthatom majd a mosolyát. – Kalen?

– Igen, Napsugár?

– Nem bánod, hogy megkérdezem, de azon gondolkodtam, hogy azt mondtad, hogy visszaköltözöl Caroline Springsbe.

Megbillentve a tányérját kiitta a levesének utolsó kortyát, azután a tálat a dohányzóasztalra tette, és hátradőlt, a karját végignyújtva a kanapé háttámláján.  

– Igen, Mena. Az otthonom ott van. Basszus, már egy ideje nagyon hiányzik. Imádok a testvéreim mellett lenni, a garázsban dolgozni, és ott élni.

– Van ott lakásod?

Elmosolyodott. – Persze. Dodge és Low háza mellett lakom. Három hálószobás téglaház. Igazából nagyon tetszik, és mivel már egy ideje itt vagyok, és ezt a házat is megszerettem, megtartom, és menedéknek fogom használni. Bármikor, amikor valamelyik testvérem, vagy akár én is el akarok vonulni egy kicsit, itt lesz ez a hely.

A szemeim tágra nyíltak. – Ez a ház is a tiéd?

– Kurvára igen! Mielőtt Kodát kiengedték a kórházból, anyu megkereste számunkra a megfelelő helyet. Tudta, hogy mit szeretnék, és kiválasztotta a tökéletes házat. Van egy kis pénzem, Napsugaram. Nemcsak az, amit apa rám hagyott a végrendeletében, hanem a Victoria területén működő sztriptízbárokból is megkaptam a részemet Talontól. – Megvonta a vállát, és körülnézett a szobában. – Most, hogy már egy ideje itt élek, nem akarok megszabadulni tőle. De nem akarom örökre elhagyni a testvéreimet sem. Vissza kell mennem oda.

– Hogyhogy egyáltalán elköltöztél?

Megvonta a vállát, és Kodára nézett, így én is rá néztem. Fekve a szemei hol kinyíltak, hol becsukódtak. – A stressz miatt. Épp akkor vesztettem el Simone-t, és tudtam meg, hogy apa lettem. Tele volt a fejem szarral. Túl sok volt a fájdalom. Kiútra volt szükségem, és akkoriban a költözés volt számomra a válasz.

– Ezt meg tudom érteni. – Tényleg megértettem. Azért költöztem Halls Gapbe, hogy új életet kezdjek. Ha az ember ennyi mindent elveszít az életben, az vad, furcsa dolgokra késztetheti. Legalábbis a környezetváltozás volt az egyetlen, amit Kalen és én tettünk.

– Napsugár.

Felnézve kérdeztem: – Hmm?

– Ha visszamegyek, van valami, ami itt tart, vagy jönnél velem és csinálnád tovább?

Ó, hűha!

Bizsergés járta át a testemet. A szívem azt súgta, hogy ugráljak örömömben, de visszafogtam magam. Ehelyett az alsó ajkamba haraptam. A testem megmerevedett, és újra és újra arra gondoltam: Ne sírj, ne sírj!

Azt akarta, hogy vele menjek.

Nem volt hajlandó itt hagyni engem.

Bár, ez azt is jelentette, hogy mindez Koda miatt volt? Kalen csak Koda miatt akart magával vinni?

Amit bizonyos értelemben nem is bántam. Tudtam, hogy jó vagyok a munkámban, mert imádtam a Kodával eltöltött időt. Imádtam főzni és takarítani.

De egy kis részem remélte, hogy azért kérdezte, mert nem akarta, hogy elmenjek. Gyűlölte a gondolatot, hogy soha többé nem lát engem.

– Én… – Megköszörültem a torkomat, és újra belekezdtem. – Semmi sem tart itt, de találnom kell egy helyet, ahol lakhatok. – A megtakarított pénzem talán elég lenne egy házban egy kis hálószobára, amit többen béreltünk volna.

– Majd meglátjuk, hogy mennek a dolgok. Nem állok még készen elmenni. Különben is, anya szétrúgná a seggem, ha akkor mennék el, amikor nincs itthon.

Kuncogni kezdtem. – Az biztos, hogy megtenné. – Azon kaptam magam, hogy mennyire fog hiányozni, amikor elköltözünk. Már akkor is hiányzott, amikor a barátaival utazgatott a férjétől megörökölt pénzből. Szóval, amikor elköltöznék, még jobban hiányozna.

– Meglátogatnánk – mondta Kalen, mintha olvasott volna a gondolataimban. – Ahogy mondtam, megtartanám ezt a házat, és bármikor feljöhetnénk, amikor csak akarunk.

A szavai felolvasztották a szívemet. Többesszámban. Mi. Valahányszor a költözésről beszélt, engem is beleértett, és ez többnek hangzott, mintha csak alkalmazottja lettem volna. Legalábbis nekem így tűnt.